Tegnap nagyon bátor voltam, és egyedül nekiindultam a három gyerekkel egy programra. Dunakeszire érkezett a Mega Hüllők vándor bemutató, és már hét közben elhatároztam, hogy elmegyünk. Sajnos a férjem nappalos volt tegnap, úgyhogy egyedül kellett megoldanom. Hét közben még a gyerekek azt mondták, hogy nagyon szeretnének elmenni, látták a plakátokat. Érdekes módon szombat reggel Eszti elkezdte mondogatni, hogy nem akar elmenni, mert azok az állatok félelmetesek. Peti nagyon édes volt, már korán megkérdezte tőlem "ezek barátságosak?". Mivel igenlő választ kapott, ettől kezdve többször ismételgette Esztinek, amikor aggódott, hogy "nem kell félni, Eszti, ezek barátságosak!". Meg tudtam volna zabálni.
Megnézték a szokásos hétvégi reggeli meséiket (Őslények országa, Fifi, Roary a versenyautó, Eperke legújabb kalandjai, Dóra a felfedező, Go Diego go!), aztán indultunk. Kora reggel még úgy emlékeztem, hogy a művelődési házban lesz a kiállítás, ami tőlünk kb. 15 perc sétára van, de aztán beugrott, hogy nem is az volt kiírva a plakátra, hanem a Radnóti Gimnázium. Megnéztem a térképen, úgy tűnt, viszonylag teljesíthető a táv gyalog, úgyhogy úgy döntöttem, megkockáztatom a sétát, annál is inkább, mert gyönyörű idő volt. Ezért csizma helyett cipőt adtam a gyerekekre, Danit pedig bekötöttem szépen a hordozókendőbe. Negyed 11 körül indultunk, elvileg a kiállítás 11-kor kezdődött. 5 perc múlva kiderült, hogy hibát követtem el a cipőkkel. Ugyanis Eszti már az utca végén elkezdett panaszkodni, hogy fáj a lába, és Peti is nem sokkal később. Rájöttem, hogy kinőtték a cipőjüket, de már nem akartam visszamenni. Nem tudtam még mindig eldönteni ugyanis, hogy ez az egész egy kiállítás, vagy inkább egy műsor lesz, így mindenképpen oda akartam érni 11-re. Persze, végül nem sikerült, negyed órát késtünk, de a gyerekek hősök voltak. De azért azt megfogadtam, hogy legközelebb autóval megyünk, de legalábbis jövő héten megejtjük a tavaszi cipővásárlást.
Mikor odaértünk, kiderült, hogy ugyan 6 éven aluliaknak tényleg ingyenes, de a felnőtt jegy bizony 1900 forint volt. Volt diák és nyugdíjas jegy 1500 forintért, de én egyik sem vagyok. Azért biztos ami biztos alapon rákérdeztem a pasinál, aki a pénztár asztalkánál volt, hogy mégis nem tudna-e nekem is valami kedvezményt adni, mert ugyebár itt vagyok három kisgyerekkel, minden számít. Nem is gondoltam, hogy elérek valamit, de legnagyobb meglepetésemre beengedett 1500-ért. Végül kiderült, hogy ez mégsem egy kiállítás, hanem egy bemutató, de nem maradtunk le sok dologról, főleg a kígyókat mutatták az elején. Mikor mi odaértünk, még ezeket mutogatták, aztán jöttek a krokodilok, majd még egy csomó kígyó.
Aztán szünet volt, amikor lehetett fényképezkedni a kígyókkal, képenként 1000 forint, na, ebbe nem mentünk bele. De közben megengedték a gyerekeknek, hogy megsimogassák a kígyót, akivel éppen nem fényképeztek. Meglepődtem, de Eszti is meg merte simizni. Petin nem igazán lepődtem meg, ő bátrabb, mint Eszti, dehát fiú, ez természetes, nem? Mivel az iskola sportcsarnokában volt, elég hamar felfedezték a gyerekek a köteleket, amit persze ki kellett próbálni, és bizony, ez sokkal érdekesebbnek bizonyult számukra egy idő után, mint a kígyók a tömegben, úgyhogy a szünet nagy részét ezzel töltötték.
Szünet után tombolahúzás volt. Nagyon büszke voltam itt Esztire, ugyanis ez úgy volt, hogy ki volt téve egy asztalra az összes megnyerhető játék (kínai piacon beszerezhető olcsó dolgok, de csili-vilik, így a gyerekek érdeklődését felkeltik), és így szünetben megnézhették a gyerekek. Persze Eszti rögtön kezdte, hogy "de mamiiii, vegyünk valamiiiit!!!". Próbáltam neki magyarázni, hogy ez nem úgy megy, hanem ezt ki fogják sorsolni, és nem veszek tombolát, mert úgysem nyerünk (előre megmondták, hogy csak 3 gyereket húznak ki). Azért nem volt könnyű, de szerencsére nemsokára vége lett a szünetnek, és elhúztam onnan Esztit. Utána már nem volt semmi gond, látta, hogy csak kevés gyerek kapott valamit, és rögtön utána el is pakolták az asztalról a dolgokat. Volt olyan gyerek, aki ettől kezdve végig hisztizett, hogy de ő akar onnan valamit... Eszti meg sem említette a dolgot. Az én okos nagylányom! Szünet után olyan állatokat hoztak ki, amiket meg lehetett simogatni.
Aztán meg olyanokat, amiket nem is hoztak túl közel a gyerekekhez, mert veszélyesek (anakonda, óriás piton, ilyenek). Összességében érdekes volt, de azért 1500 forintot nem ért meg nekem, legalábbis többször nem érné meg. Egyszer még kibírom. A gyerekek élvezték, és ez nekem elég. Dani végigaludta a kendőben az egészet, aminek nagyon örültem, így tudtam foglalkozni a két nagyobbal.
Ezután jött a hazafelé séta, ami elég nagy kreativitást követelt tőlem, hogy elkergessem a gyerekek gondolatait arról, hogy fáj a lábuk a cipőben. Hagytam, hogy előre fussanak, játékokat találtunk ki (egy bot, egy kalap, egy esernyő - ki emlékszik erre? Esztinek és Petinek nagyon bejött...), és egész jól hazaértünk. Persze a végére már nagyon fáradtak voltak, késő is volt, mivel ugyebár ebédelni még nem sikerült, de az én kis hőseim végül nagyon ügyesek voltak. Utána rögtön elkezdtem ebédet készíteni, amit végül 3/4 2 körül ettünk meg. Peti aludt utána egy nagyot, Eszti is pihent, és miután kiteregettem, elmosogattam, én is elbóbiskoltam egy kicsit.
Összességében jó nap volt, de azért jövő héten tuti új cipőket veszünk...
További szép napot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése