Dani - 6. hét (2011. január 21-27.)

Vendégségek

Igen, a 6. hét valamiért a vendégeskedések jegyében telt, igaz, szigorúan csak családon belül – de nálunk már ez is nagy mennyiségű ember, vagy több alkalom.
Voltunk anyukáméknál egyik délután. Úgy volt, hogy 7-re hazajövünk, hogy Dani időben lefeküdhessen, ne legyen nagyon megzavarva az esti rutin – persze, ahogy máskor, most sem sikerült ezt kivitelezni, fél 9-kor indultunk el… Dani nem fürdött, viszont nyűgös volt, hajnali fél egykor alig tudtuk elaltatni, csak sírt. Aztán volt az egyik sógorom szülinapja, így voltunk a húgoméknál. Ott tényleg nagy volt a létszám. Amíg ott voltunk, Dani nagyon jól viselkedett (persze, hiszen szinte végig kézben volt), sőt kivételesen időben el is indultunk haza (bár Eszti és Peti nagyon igyekezett, hogy ne így legyen, de kivételesen a szülők nyertek :-D). Meg is volt az esti rutin, mégis nagy volt a nyűgösködés Dani részéről. Talán túlfáradt, sok volt az élmény. Aztán másnap pedig újabb vendégség, de most nálunk. Mikulás óta nem találkoztunk ugyanis férjem öccsével és családjával, így eljöttek hozzánk. Nagyon kellemes délután volt, ott volt apósom is, akit szintén régen láttam, és aki most látta először Danikát. Ezt a vendégséget is csendben viselte az úriember, főleg aludt, meg szopizott (na, ebbe véletlenül én is belealudtam, fél óra múlva jött fel a férjem, gondolta, hogy azért tűntem el több időre, mint általában… LOL). De utána megint nagyon nehéz volt vele este.
A héten volt még egy szokatlan dolog. Első alkalommal fordult elő, hogy én vittem a két nagyobbat oviba. Muszáj volt, mert többször nem akartam velük elkövetni azt, hogy itthon maradjanak, komolyan Eszti szó szerint minden este már könyörögve kérdezte, hogy mikor mennek már oviba (ennyire rossz lehet neki itthon… ;-) ). Sajnos ez a hónap nagyon összevissza volt nekik, pedig ők is szeretik az állandóságot, a megszokott dolgokat. Úgyhogy úgy döntöttem, megpróbálkozom vele. Főleg, mivel a nagyobbik húgommal megbeszéltem, hogy tud addig vigyázni Danira, amíg elviszem őket. Tehát ki is próbáltuk a dolgot. Reggel elindultunk (hát, a reggelizési, öltözési, autóba beülési procedúrát még át kell gondolni, és gyakorolni kell…), letettük Danit a húgomnál egy cumisüvegnyi lefejt tejjel (csak a biztonság kedvéért, mert egyébként indulás előtt megszoptattam), aztán tovább az oviba. Negvyen perc múlva újra a húgomnál voltam. Azt mondta, nem volt gond, csak egy kicsit volt nyűgös. Mivel az ő kisfia aludt, ezért fel tudta venni Danit, így szent volt a béke… Először csak a délelőttöt akartuk együtt tölteni, aztán lett belőle egész nap. Nagyon jól elvolt a két kiskölyök egymással, bár azért a két hónap korkülönbség meglátszik.

Úgyhogy délután ugyanezt játszottuk el, amikor mentem Esztiért és Petiért, akkor sem volt gond, mert addigra elaludt a szentem. Azért rám jellemző módon cseppet sem voltam nyugodt egyik alkalommal sem, végig az járt a fejemben, hogy mi lehet vele. Pedig tapasztalt anyukaként igazán nyugodtabb lehetnék, hogy fél óra alatt semmi eget rengető nem történhet, még akkor sem, ha végig sír. De hát én már csak ilyen vagyok…
Éppen aznap, mikor betöltöttük a 6 hetet volt egy újabb kádúszó alkalom.

Ugyanaznap fél ötre pedig mentünk az SZTK-ba hasi és koponya ultrahangra. Nagyjából mindent rendben találtak, azon kívül, hogy volt, amit alig tudott megvizsgálni a dokinő, mert azt mondta, annyira tele van a pocija bélgázzal. Hát igen, nem csoda, hogy hasfájós. De a vizsgálatot jól viselte. Rákérdeztem a bukásokra, hogy nem lát-e valamit, nem lehet-e, hogy refluxos. Azt mondta, hogy az ilyen korban még nem megállapítható, és újra elmondta, amit már minden helyen mondtak, hogy biztos mohón szopik és sokat. Na, igen, ez igaz. De remélem, ez hamarosan változik, mert nem győzöm mosni a ruhákat és a textilpelenkákat…

További szép napot mindenkinek!

Dani - 5. hét (2011. január 14-20.)

Az első mosolyok és kádúszás

Ezen a héten folytatódott gyermekágyas életünk, ahogy eddig is. Talán annyi újdonságot említhetek meg, hogy Danika arca rettenetesen kiütéses, lehet, hogy tényleg a tej és az olajos magvak. Sajnos mindkettőtől nehezen válok meg. A mandulát ugyan eldugtam, de ezen a héten véletlenül rányúltam, és nem volt megállás, újra elkezdtem rájárni…
A másik, hogy észrevettem, hogy valószínűleg Dani feje koszmós. Nem nagyon vészes, de azért észrevehető. Eddig még egyik gyerek sem volt koszmós, úgyhogy számomra ez a dolog újdonság. Gyorsan utána olvastam, mit kell vele csinálni, meg hogy mi is ez. Találtam sokféle dolgot, a végén eldöntöttem, hogy megkérdezem a húgomat, akinek most 3 hónapos a kisfia, és nekik is van koszmó, hogy mit is kellett nekik vele csinálni.
A héten Dani többször is elmosolyintotta magát, nagyon édes ilyenkor, a szeme is nevet! Olyan kár, hogy még nem igazán sikerült lekapnom ezt a pillanatot…
Megvolt az első igazi nagy sétánk is, ugyanis Esztinek már muszáj volt szabadidőnadrágot venni. Szegénykém szégyenszemre fél lábszárig érő nacikban van az oviban, mert mindegyiket kinőtte már, de én meg még nem tudtam elmenni, hogy vegyünk neki. Úgyhogy hétfőn felkerekedtem a három gyerekkel, Dani hordozókendőben, és elmentünk vásárolni a helyi kínaiba (Dunakeszin is van ám Ázsia Center!!!). Szép idő volt, jól esett a séta, Dani végigaludta az egészet a kendőben.
Megtörtént az első kádúszásos alkalom is, Nagyon élvezte az uraság, teljesen ellazult a vízben, ahogy Csilla néni úsztatta. Írtam erről az alkalomról egy külön bejegyzést is, ha érdekel.

Dani 1 hónapos

Danikánk egy hónapos lett, álljon tehát itt egy rövid összefoglaló, hogy mit ért el ezalatt az idő alatt. Először is megszületett. Ez is egy nagy teljesítmény, ezért feltétlenül megemlítem… :-D

Napirend: Még nem sikerült napirendet kialakítani, teljesen változó, hogy mikor szopik, mikor alszik. Körülbelül állandó viszont az, hogy napközben általában kb. 5-ször eszik, és nyugodt baba, sokat alszik, és egyre többet nézelődik gyönyörű, hatalmas, kék szemeivel. Sajnos esténként általában mindig nyugtalan, sokat sír, Valószínűleg a hasa fáj. Mostanra nagyrészt éjszakánként 2-3-szor szopik, és általában visszaalszik utána. Azért előfordul még az előzőektől eltérő nap is. Kb. hetente egyszer-kétszer katasztrofális délutánokban és kb. ugyanennyiszer katasztrofális estékben-éjszakákban van részünk. Ilyenkor vigasztalhatatlanul sír, nyűglődik, csak a szoptatás nyugtatja meg, tehát van, hogy akár óránként mellre teszem. Ilyenkor bealszik úgy 10 percre, és aztán újrakezdi. Szerencsére ilyen napokból egyre kevesebb van.

Mozgásfejlődés: Ezen a téren nincs említésre méltó fejlődés. Még mindig utál hason feküdni, de azért próbálkozunk néha. Ha mégis hasra tesszük, akkor megemeli a fejét úgy 10 centire, tartani kb. fél percig tudja, és egyik oldalról el tudja fordítani a másikra. Alvás közben már nem annyira görcsös, mint az elején, hanem teljesen elengedi a végtagjait.
Elkezdtük a kádúszást Csilla nénivel. Erről bővebben itt olvashatsz.

 Beszédfejlődés: A síráson kívül, ha jó hangulata van, Dani rendkívül kommunikatív egyéniségnek bizonyul. :-) Nagyon tud figyelni, ha beszélek hozzá, hosszan rám néz. Imádom… Főleg a gurgulázó torokhanggal („grrrrrrr”) szokta az elégedettségét kifejezni, és néha használja még az „eeeeeeee” hangsort is, hogy változatosabb legyen a szókincse. A többi szót még csak ajakmozgatással próbálja elérni, de kimondani még nem sikerült. Tényleg nagyon édes, ahogy formálgatja a kis száját, amikor valaki beszél hozzá.

Étkezés: Nagyon szeret szopizni, és ennek az élvezetnek, ahogy más írtam, igen gyakran hódol, napi 8-9-szer biztosan, de van, hogy többször is. Alkalmanként, ha nyugodt napja van, akkor kb. 95-120 grammot szopik. Persze, ha sűrűbben eszik, akkor kevesebbet (de ilyenkor nem is nagyon szoktam mérni, minek…). Még mindig sokat bukik, de azért már kevesebbet. Szerencsére mostanra már megy a büfizés is egész jól. Egy mellből szopik, csak ritkán kell neki mindkettőből, ez általában a nyűgösebb, sűrűbben szopizós napokon fordul elő.

  
Gyarapodás: Dani 1 hónaposan 3600 grammra hízott, tehát ha a hazajöveteli súlyát vesszük alapul, akkor 3 hét alatt 1 kiló 80 grammot hízott. Nem csoda, ha ennyit szopizik…

Viselkedés: Mosoly azóta az első és egyetlen, szerintem célzottan nekem szólón kívül még nem volt.

Az én állapotom: Tejem van bőven, hála Istennek! Általánosságban jól érzem magam, kezdek beletörődni, hogy egy ideig nem lesz körülöttem nyugalom, így már nem is várom ezt el. Persze ezáltal nyugodtabb is vagyok. Azért sokszor elfáradok, mivel ebben a hónapban sokszor voltam egyedül a három gyerekkel. Remélhetőleg a következő hónap könnyebb lesz, mert most már majd kimehet Dani is. Ugyan az oviba még nem kísérheti el a nagyobbakat, mivel ott december óta dúl a bárányhimlő, és még mindig van olyan gyerek a csoportjukban, aki nem kapta el, de tuti el fogja, de most, hogy már nem vagyunk bezárva, meg tudom oldani, hogy így is elvihessem Esztit és Petit azokon a napokon is, amikor a férjem dolgozik. (Köszi, Hugi, előre is… :-D)

Kádúszás

Megkezdtük a kádúszásos időszakot. Ez annyit jelent, hogy eljött hozzánk házhoz Csilla néni (alias Mattesz Csilla, aki Eszti és Peti úszóedzője is, hozzá járunk 5 éve babaúszásra, majd úszásoktatásra), megtornáztatta Danit, megmasszírozgatta. Mellesleg megnézte gyógytornász szemmel is, hogy mi van vele. Megállapította, hogy egy kicsit ferdül balra, ez úgy látszik, hogy amint leteszem hanyatt, és akkor is, amikor a vízben elvileg csak lebeg, automatikusan balra elhajlik derékból, nem egyenes. Csilla néni azt mondta, hogy ezt pár alkalom alatt kitornázzuk, kiússzuk, nem kell emiatt aggódni. És ha oldalt fektetem, igyekezzek a bal oldalára, hogy az is segítsen.
Ezután következik az izgalmas rész. Mire végeztünk a tornával, masszírozással, teleengedtük a nagy kádat finom meleg (nem forró, hanem amilyenben fürdeni szokott Dani) vízzel. Csilla néni beletette Danit, és különböző torna és úszógyakorlatokat végzett vele. Hason, háton úsztatta, lépegettek, stb. Dani rettenetesen élvezte, teljesen elengedte magát, és jól ellazult. Már ezen az első alkalmon a végefelé egyenesebben tartotta magát a vízben, mint az első pár percben.
Az egész dolog nem tartott fél óránál tovább, és Daninak nagyon jót tett, közben, és utána is nagyon nyugodt volt. Mivel Eszti és Peti is otthon voltak, izgatottan szemlélték, hogy vajon Dani hogy fog viselkedni imádott Csilla nénijükkel. (Nagyon szeretik, és nagyon izgalmas volt számukra, hogy végre nem csak az uszodában találkoznak, hanem eljött a mi házunkba! Alig lehetett őket Csilla néniről levakarni, hogy meg tudja úsztatni Danit, annyi mindent meg akartak mutatni neki a szobájukban. :-D)
Íme néhány kép az eseményről. Ha minden jól megy, teszek majd fel egy videót is később.

Dani - 4. hét (2011. január 8-13.)

Éjjeli bagoly

Hú, nagyon nehéz hetünk volt! Nem arról van szó, Dani nagyon szeret aludni, de sajnos csak nappal. Ezen a héten úgy tűnik, állandósulni kezdett az, hogy az esti szopi után szépen elalszik, de aztán amikor 11 és 12 között felébred újra szopizni, utána már nem alszik vissza, hanem ébren marad, és általában sír, nyüglődik úgy 2-fél 3-ig. Az egyik este hajnali 4-ig húzta!!! Akkor ráadásul még a cumit sem volt hajlandó normálisan elfogadni először, folyton kiköpte. Már szoptattam, pelust cseréltem, lekapcsoltam a villanyt, mindent, ami eszembe jutott, de semmi. Aztán nagy nehezen 3/4 4 körül elfogadta a cumit, és nagy nyögések közepette talán 4 körül elaludt. Mondanom sem kell, reggel a nagyok mentek oviba, kelni kellett, mindketten úgy néztünk ki a férjemmel, mint... na szóval, úgy. Sikerült elérnem egy klassz kis fejfájást is, úgyhogy kénytelen voltam délután Algopyrinhez fordulni. Pedig utálok gyógyszert bevenni (egyébként is, hát még szoptatás alatt!). Valahogy muszáj lesz megfordítani a gyermek alvási szokásait..

Kedden éjjel Eszti és Peti a szüleimnél aludtak, hogy másnap mehessenek oviba. Úgyhogy megpróbáltuk az ágyában altatni Danit. Ugyebár eddig ezt nem lehetett, mivel amint sír egy kicsit, ki kell hoznom, mert felébreszti Esztit. Most viszont hagytuk nyüglődni egy kicsit. Nem sírt nagyon, csak néha feljajdult, de most nem volt, akit felébresszen. És igen, elaludt egyedül az ágyában. Na, jó, nem volt egyszerű, és nem is korán, mert 10-kor még fent volt, de az is igaz, hogy 9 körül tettük le. Akkor aludt egy picit, de úgy 10-15 perc után felkelt, és onnan nyomta. Negyed 11 körül a cumihoz folyamodtam (Olyan lelkiismeret furdalásom van ezzel kapcsolatban, de tényleg nem látok más megoldást, és valójában elég jól szopik mellette). Fél órát még fent volt, közben többször sírt, de aztán az utolsó cumi beadás után végre elaludt. Legközelebb csak fél 2 körül kelt fel enni! Addig is csak ketten aludtunk az ágyikónkban a férjemmel, anélkül, hogy azon kellett volna aggódni, hogy ráfekszünk Danira!

Továbbra is sokat bukik Dani, de már nem aggódok annyit miatta. Közben írtam egy ismerősömnek, Renátának, aki szoptatási tanácsadó, és ő megerősített abban, hogy nem lehet anyatejjel túletetni, és ha szépen fejlődik, akkor nem kell aggódni a bukás miatt, mert éppen az biztosítja, hogy ne legyen a pocijában túl sok, csak annyi, amennyi tényleg kell. A felesleget kibukja. A mennyiség ijesztő, de szerinte is csak akkor kell kivizsgálni, ha a súlya nem fejlődik. Azzal pedig nincs gond. Úgyhogy inkább megbarátkozok a gondolattal, hogy rengeteg textilpelust kell mosnom. Egyébként Renáta indított egy blogot ilyen és hasonló témákban, akit érdekel a kisgyerekes élet, a szoptatás, annak nagyon ajánlom (neki négy gyereke van, három nagyfiú, és egy tündéri kislány). Renáta blogja a Babaszoba portálon található.

Szerdán délután egy cseppet sem aludt. Illetve szopik után 5-5 percre mindig bealudt, de aztán újra felébredt, és egy ideig csendben, majd újra nyűgösen folytatta a műsort. Óránként kért szopit!!! Elég fárasztó volt, hiszen egy-egy alkalommal fél órát szopizott (vagy inkább csak cumizott? – nem tudom, ezeket nem mértem, mert akkor folyton a mérleghez szaladgáltam volna), tehát két szopi között volt kb. fél órám, hogy csináljak valamit, vagy inkább nyugtassam Danit, tehát inkább bele sem kezdtem semmibe. Na jó, délután kiteregettem, de ezt is sírással kísérve.

Levegőzés alakulása: 4 hetesen, azaz ma voltunk tanácsadáson, így ez volt az első nagyobb sétánk odakint. Tegnap megpróbáltam hosszabb időre kivinni Danit a levegőre, de úgy tűnik, rossz időpontot választottam, 20 perc után elég nyűgös lett, úgyhogy bementünk. Pedig ilyen szépen sütött a nap:

Ma meg persze pont esett az eső, de mivel csak azután kezdett el esni, hogy elindultunk, nem volt nálam ernyő. Még jó, hogy jól be volt bugyolálva az uraság a kendőbe! Jól is viselte, amíg sétáltunk. A gyógyszertárban egy idő után elvesztette a türelmét, és elkezdett sírni (egy nagyon kedves hölgy előre engedett minket, ezúton is köszönöm neki!), de aztán ahogy elindultunk, újra megnyugodott, és be is aludt.

Egyébként a tanácsadáson megmérték, 10 gramm híján 1 kilót hízott 3 hét alatt (a hazahozatalkor 2530 gramm volt), és 4 centit összement! :-D 51 centinek mérték, tehát igazam volt, amikor nem hittem el a születéskori 55 centit. Szerintem legfeljebb 50 lehetett… De most már legalább van mihez viszonyítanom a növekedést. Mondjuk a súlya miatt kaptam is hideget-meleget a doktornőtől is, és a védőnőtől is, hogy túletetem, nem csoda, hogy ennyit nyög, nézzem meg, mekkora a hasa, és hallom-e, hogy csak piheg, mert a gyomra nyomja a tüdejét, annyira tele van. Tilos 1 óránként mellre tenni, legsűrűbben 3 óránként szoptassam. Mikor megkérdeztem, hogy és mégis mit tegyek, amikor szopi után másfél órával sír, és láthatóan a cicit keresi, a válasz az volt, hogy vegyem fel, ringassam, vagy menjünk el sétálni, vagy tegyek a szájába cumit… No, itt vált nyilvánvalóvá, hogy a dokinő és a védőnő sem feltétlenül kizárólagos szoptatáspártiak – akkor ilyen tanácsot soha nem adnának. Már így is eléggé furdal a lelkiismeret, hogy néha éjszaka cumit adok neki, hogy végre elaludjon, nem fogok napközben is azt nyomkodni a szájába, ha tudok szoptatni is. Valóban nagyon fárasztó volt a tegnap délután az óránkénti mellre tétellel, de kibírtam, Daninak erre volt szüksége, és úgy gondolom, hogy mivel eddig azért ennyire gázosan még nem fordult elő ez, csak rossza napja lehetett, az pedig nekünk is van néha, nem? Ráadásul úgy vettem észre, hogy tegnap lényegesen kevesebbet bukott, mint a többi napon. Lehet, hogy tényleg a sűrűbb mellre tétel a megoldás? Na, jó, óránként az kicsit túlzás, de tuti, hogy nem hagyom sírni csak azért, mert még nem telt le 3 óra az előző szopi óta…

Holnap lesz az első kádúszás alkalmunk, már nagyon várom, kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzá Dani. Ha téged is érdekel, gyere, és olvass róla.

További szép napot!

Első kuglófom

Hétfőn vendégeink jöttek, és ez jó alkalom volt arra, hogy kipróbáljam a férjemtől karácsonyra kapott szilikonos kuglófformát. Már régen szemeztem egy recepttel, amit már nem is tudom, mikor fénymásoltam ki egy Blikk Nők magazinból, de nem tudtam kipróbálni, mert nem volt kuglófformám. Miután elhárult ez az akadály, végre megsütöttem életem első kuglófját! Hatalmas sikere volt, főleg Esztinél, másnapra épp csak annyi maradt, hogy reggelire azt ettek a gyerekek, és küldtem két szeletet belőle a szüleimnek. Ezzel el is fogyott. Még jó, hogy egyszerű elkészíteni, és csak egy olyan hozzávaló van benne, ami nincs mindig itthon, a tejszín (persze, ezen könnyen változtathatunk…). Úgy gondoltam, megosztom veletek a receptet, hátha valakit még érdekel. Íme az én verzióm így sikerült:

Márványkuglóf


Hozzávalók: 12 dkg vaj, 6 tojás, 1 csipet só, 1 ek vaníliás cukor (én beletettem egy egész tasakkal), 20 dkg kristálycukor, 2 dl habtejszín, 30 dkg finomliszt, 1 tasak sütőpor, 5 dkg kakaó, vaj és rétesliszt a forma kikenéséhez, porcukor a szóráshoz


Elkészítés (egy kicsit más sorrendben írom, mint a magazinban, és saját megjegyzésekkel):
1. Készítsük ki a kimért hozzávalókat előre. (Így gyorsabban fog haladni az összeállítás.)
2. Kapcsoljuk be a sütőt, 165 fokra.
3. Olvasszuk fel a vajat, majd hagyjuk hűlni.
4. Válasszuk szét a tojásokat.
5. Keverjük habosra a tojássárgáját és a kristálycukrot (azaz keverjük addig, amíg szinte fehér nem lesz a keverék), majd öntsük hozzá a vajat.
6. Adjuk hozzá a tejszínt, és a lisztben elkevert sütőport.
7. Dolgozzuk az egészet sima tésztává (én robotgéppel csináltam, de a liszt bele tétele után először csak alacsony fokozaton, hogy ne legyen minden tiszta lisztes).
8. Verjük kemény habbá a tojásfehérjét egy csipet sóval és a vaníliás cukorral, majd forgassuk bele a tésztába.
9. Kenjük ki a kuglófsütőformát, majd öntsük bele a massza 2/3-át.
10. A maradékba vegyítsük bele a kakaót, majd osszuk el egyenletesen a világos masszán.
11. Süssük az előmelegített sütőben 165 fokon 45 percig. Végezzünk tűpróbát, hogy lássuk, megsült-e a belseje (én egy kést szoktam beleszúrni. Az én légkeveréses villanysütőmben megsült ennyi idő alatt, lehet, hogy normál gázsütőben kicsit több idő, vagy nagyobb hőfok kell.)
12. Hagyjuk a kész kuglófot a formában langyosra hűlni, majd óvatosan borítsuk egy tálra. Ha kihűlt, a tetejét bőségesen szórjuk meg porcukorral.

Egy dolgot nem tudok: nekem az alja nem lett sima, hanem úgy jött fel a tészta, hogy a széle nem nagyon, viszont a közepe feljött, és teljesen megrepedt. Vajon ezt hogyan lehetne megelőzni, vagy elkerülni? Ha valakinek valamilyen ötlete van erre, írjon megjegyzést, nagyon kíváncsi vagyok. Mondtam, hogy nem vagyok konyhatündér.

Az íze viszont nagyon jó lett, tehát jó étvágyat kívánok hozzá!

Előre tervezés?

Hát igen, nagyon szeretek előre tervezni. Mindig eltervezem, hogy a következő napon miket szeretnék elvégezni. Igyekszem mindig mérlegelni, hogy előreláthatólag mennyi időm lesz. Ha tudom, hogy  egyedül leszek, akkor rengeteg dolgot tervezek, ha pedig a gyerekek itthon vannak, kevesebbet. De azt is minek??? Már sokszor elhatároztam, hogy ez utóbbi esetben inkább semmit nem tervezek, mert úgysem hagynak, hogy megcsináljam. Dwe azért mégis elcsábulok mindig. Hátha most jók lesznek, és szót fogadnak. Hátha normálisan képesek megenni az ebédet mondjuk fél óra alatt, és utána elmennek legalább egy fél órát pihenni, vagy legalább sikerül megmagyarázni nekik, hogy a maminak néha szüksége van egy fél óra csendre. Persze a legtöbbször még véletlenül sincs így. Ahogy ma sem. A férjem nappalos, persze hétvége van, mindhárom gyerek itthon. Csak reggel volt nyugi úgy 10-ig, mert Dani aludt, a nagyobbak meg a meséket nézték a tv-ben. Aztán Dani felébredt, megszoptattam, átöltöztettem, na azóta nem is aludt sokat. Néha bealszik egy fél órára, de amint leraknám az ágyba, rögtön felébred, és csak sír. Nagyon kellemes így ebédet főzni, mondhatom... Főleg, hogy közben a nagyobbak még figyelmeztetnek is "mami sír a a Dani". Mintha nem tudnám... Aztán jön Eszti a műsorával, miszerint ahelyett, hogy normálisan enne, elhúzza az ebédet másfél órára, és mikor már elpakoltam, akkor kijelenti, hogy ő még kért volna. Persze, még egy tányér még egy óra lenne. De ne hagyjam egyedül! Na ja! Mert arra szántam a napot, hogy egész délután azt nézzem, ahogy a lányom ímmel-ámmal eszik, mi?! Aztán jön a lefekvés mizéria. tudom, hogy Eszti már nem alszik délutánonként, erre már nem is számítok. De azt már százszor megbeszéltük, hogy még neki is szüksége van fél óra pihenésre. Nem alvásra, pihenésre. Persze ő kijelenti, hogy kakilnia kell. Jó, menjen. De ott ül egy órát, ha nem állítom fel!!! Akkor meg nyüszít, hogy de neki kell még. Tudom, hogy csak úgy érzi, igazából nem kell, de ő nem hiszi el. Nem tudom, mi van vele. Kb. az 5. születésnapja óta kezdett dinka lenni úgy igazán. Addig még kezelhető volt valamelyest. Mostanra szinte félek minden naptól, amikor itthon vannak. Nagyon ügyes kislány egyébként, sok mindent meg tud csinálni egyedül. ha akar. Ha viszont nem, akkor órákig eltart egy-egy felöltözés, étkezés, stb. De ha nem ő az első, akkor hiszti van.

Na és ehhez vegyük hozzá, hogy itt van Dani, aki még véletlenül se szeretne egy rendszert bevezetni a szopijaiba. Ha véletlenül a nagyobbak mégis elcsendesednek délelőtt, és mondjuk játszanak együtt normálisan, vagy mégis lefekszenek délután aludni / pihenni, tuti akkor fog vagy szopizni (így mire végzek a szopival, Eszti már ki is pihente a fél órát), vagy szimplán ébren van, és véletlenül sem akaródzik elaludnia, viszont ilyenkor általában negyed óra után tuti elkezd sírni.

Mára azt terveztem, hogy újratelepítem a laptopomat. Délután 3/4 3 van, és még neki sem tudtam állni. Jó, persze, át kellett mentenem a fájlokat a külső merevlemezre, ami 3 órába tellett (még jó, hogy ahhoz nem kell itt ülni a gép mellett), de mostanra meg már olyan fáradt vagyok, és ideges, hogy komolyan a torkomat fojtogatja a sírás... Dani még mindig nem alszik, bár nagyon próbálkozik itt mögöttem a hordozóban, Eszti kb. 10 percenként megjelenik valamiért. Fogalmam sincs, Peti alszik-e, még nem jelent meg semmiért. Már szinte nincs is kedvem az egészhez. Persze mára az volt betervezve (meg varrni is akartam, de arról m,ár délelőtt lemondtam, gondoltam, majd holnap), ha tehát nem sikerül, akkor csalódott leszek estére, ahogy mindig, és komolyan elsírom magam.

Utálom ezt a helyzetet. Szeretem a gyerekeimet, olyan aranyosak tudnak lenni, ha nagyon kell, de mostanában tényleg nagyon ki tudok tőlük borulni. Egyszerűen nem találok megfoldást a viselkedésükre, és nagyon nem szeretem, amikor azt érzem, hogy egy bizonyos élethelyzetben tehetetlen vagyok, és nem tudom befolyásolni a dolgok menetét, főleg a sajátjaimét...

---

A fentieket még délután írtam. most hajnali majdnem 1 óra van, Végül Peti aludt, és Dani is elég sokat. Eszti persze egy szemernyit sem, nemsokára megjelent, aztán megengedtem neki, hogy mögöttem a másik asztalon rajzoljon, színezzen, vágjon. Persze mindig volt hozzám egy-két szava, úgyhogy nem mindig tudtam odafigyelni arra, amit csináltam, de mostanra legalább van egy működő alaprendszer a gépen, és lehet rajta internetezni. Még semmilyen más progit nem tettem fel, úgyhogy nem igazán vagyok megelégedve, dehát ez van. Na persze hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, közben Dani fent van ám! Negyed 11-kor szoptattam, azóta próbálom elaltatni. De sehogy sem megy neki. Pedig már nem győz ásítozni is, de nagyon sír. Ráadásul most még a cumit is nehezen fogadja el, pedig az legalább működött eddig. Már újra szoptattam is, büfiztettem, bukik ezerrel, ringattam, énekeltem neki, de nem alszik. Már fogalmam sincs, mit csináljak. Úgyhogy ezért is vagyok még fent. Úgyis felesleges lefeküdni, mivel Danitól aludni úgysem tudok. Úgyhogy lehet, hogy még sok progi felkerül a gépre az éjjel...

Remélem, azért mások jól alszanak (a férjem biztosan, mivel ma is és holnap is nappalos lévén megbeszéltük, hogy bent alszik. Segíteni úgysem tudott volna se este, se reggel, így viszont legalább ő kialussza magát. Én meg majd hétfőn alszom...). No, megyek átköltözök Dani mellé a laptoppal, mert megint nagyon sír.

Köszi, hogy itt voltál!

Dani - 3. hét (2010. december 31-2011. január 6.)

Hasfájás a köbön

Ha egy szóval kéne jellemeznem Dani 3. hetét, akkor az bizony a hasfájás lenne. Tulajdonképpen erről szólt a hetünk. 30-án éjjel nagyon rossz volt, akkor bizony sírtam egy sort már a végén. A kis uraság a 9 órás szopi után nem aludt vissza, és bizony onnantól kezdve egészen hajnali negyed négyig összesen egyszer aludt el kevesebb, mint egy órára. Azon kívül viszont nyomta rendesen. És nem csak simán ébren volt, mert az még talán nem is zavart volna annyira, hanem sírt, hol csak nyűglődősen, hol keservesen. Ez volt az az éjszaka, amikor mindent bevetettünk. Próbáltam szoptatni, akkor mindig kicsit megnyugodott, de amint letettem, rögtön újra felsírt. Ez tartott 3-ig, akkor már nagyon szenvedtem én is, nagyon fáradt voltam. Próbáltam forralt vizet adni neki, se a cumisüveget nem akarta elfogadni, és a vizet is kiköpte, pólyába kötöttük (hátha úgy nagyobb biztonságban érzi magát), pelust cseréltem neki (közben rotyizott rendesen, gondoltam bántja a fenekét a kaki), ringattam, szoptattam. A végére annyira elkeseredett voltam, hogy minden cumiellenességemmel együtt előkerestem a babaváró ajándékcsomagban kapott cumit, jó forró vízben átmostam (nem igazán volt kedvem 5 percig kifőzni így éjjel...), és bedugtuk a gyerek szájába. Először furcsállta a dolgot, de aztán nekiesett, és cumizott rendesen, És erre végre elaludt!!! Így végre mi is aludhattunk egyet. Még egyszer fent volt szopizni azon az éjjel, de a visszaalvással akkor már nem volt gond, cumi nélkül is ment.

Másnap felhívtam a gyerekorvost, mert az egyik barátnőm a Babaszoba fórumáról ajánlotta az Espumisant, megkérdeztem, hogy tényleg lehet-e. A gyerekorvos helyeselt, és ajánlotta még az Infacolt. Úgyhogy férjemmel közöltem, hogy azt vegye, amelyik az olcsóbb. Espumisant vett, de csak délutántól adtuk Daninak, mert persze napközben megint minden rendben volt, csak estére kellett, hogy hasson neki. Nem akartam sokat kockáztatni, biztos ami biztos alapon kapott este édeskömény teát is, és már 3/4 12-kor betettem a szájába a cumit. El is aludt, és a szilveszter éjszaka így elég jól telt. A nagyobbak is elmentek aludni úgy 10 körül, mi kb. 1/4 3-ig tévéztünk. Utána fél 3-kor ébredt Dani, de szerintem csak azért, mert akkor mentem fel, és vittem őt is magammal, addig közöttünk volt, és aludt. Utána csak reggel 6-kor evett legközelebb. Csak az volt a rossz, hogy nem tudtam, hogy a gyógyszernek, vagy az édeskömény teának köszönhetjük a változást. Elhatároztam, hogy következő nap csak az egyiket kapja, hogy kitalálhassam. Tehát 1-jén csak Espumisant kapott, és ismét kellemes volt az éjszaka csak két szopival. A következő éjszaka is nagyon jó volt, aminek örültem, mert 3-án már kezdődött az ovi a nagyobbaknak, és olyankor jóval korábban kell kelnünk. A szünetben bizony legtöbbször csak 9 körül keltünk fel. Most viszont fél 7-kor kíméletlenül ébrednem kell, hogy elkészítsem a nagy ovisokat.

3-án már csak délután kapott Espumisant Dani, este nem. Kíváncsi voltam, mi lesz, ha elhagyom a gyógyszert. Nem volt gond, megint csak kétszer szopizott éjjel, és nem volt gond a pocakkal. 4-én már egyáltalán nem kapott gyógyszert. No, így már azért nem volt tökéletes a dolog, az éjféli szopi után csak egy órával tudott csak elaludni, addig cseréltünk neki pelust, és végül megint cumi lett a vége. Éjjel kelt egyszer szopizni, utána másfél óra múlva megint, de akkor nem nagyon szopizott, inkább tekergett, szenvedett és rengeteget pukizott. Ez majdnem egy órát tartott, utána visszaaludt, és rendben volt reggelig. Viszont aznap délután iszonyú volt... 3-tól fél 7-ig nem aludt egy pillanatot sem, viszont egyfolytában szenvedett, sírt. Szoptattam többször is, kipróbáltuk a hordozókendőt, hátha megnyugszik, de az is csak ideiglenes sikert hozott. aztán sikerült fürdés előtt aludnia fél órát, aztán megint egy óra ébrenlét következett. Este szépen elaludt, de éjjel megint nehezen aludt vissza a fél 12-es szopi után. Megint volt peluscsere, aztán újra megszoptattam, és megint csak 1-kor aludt el. Onnan viszont nyomta 4-ig, aztán negyed 8-ig.

Tegnap kijött a védőnő. Úgy volt, hogy mi megyünk tanácsadásra reggel, de a nagy hideg miatt nem tudtuk elkezdeni a levegőztetést, így még kicsit sok lett volna Daninak hirtelen a fél órás séta. Úgyhogy előző nap odatelefonáltam, és megbeszéltük, hogy majd hétfőn kijön, mert most meg van fázva, nem szívesen látogat ilyenkor újszülöttet. Erre mégis megjelent tegnap délben. Egy kicsit furcsálltam, de azért örültem neki, mert így el tudtam mondani a dolgokat. Egyrészt ezt a hasfájás dolgot, másrészt azt, hogy még mindig rengeteget bukik. Megmértük Dani meztelen súlyát, 3280 gramm volt, ami azt jelenti, hogy 750 grammot hízott. A védőnő szerint az elvárható hízás egy újszülöttnél heti 10-15 deka, tehát Daninak eddig a hazajövetelünk óta kb. 20-30 dekát kellett volna híznia, ő viszont ezek szerint majdnem 80 dekát hízott, tehát szerinte egyszerűen túl sokat eszik! A tanács úgy szólt, hogy ne tegyem mellre 3 óránál sűrűbben, mert azért bukik, mert túleszi magát. Ha előbb kezd el sírni kajáért, adjak neki inkább vizet. Hmmm. Ha ez két napig nem segít a bukásokon, akkor pedig vegyünk neki Nutriton tápszert, és abból adjunk egy-két kanállal minden szopi előtt, mert az segít a pocakjának, hogy ne bukjon. Ha ez sem segít, akkor ki kell vizsgálni, nincs-e valami gond a gyomrával. Egyébként mindent rendben talált Danival, a köldöke szép, és nagyon érdeklődő. Igen, pár napja már nem minden szopi után alszik vissza rögtön, inkább hatalmas szemekkel nézelődik, "ööööö, eeeee" hangokkal beszélget, ismerkedik velünk és a világgal. Néha bizony huncutul majdnem elmosolyodik! :-)

Nos, aznap délután megpróbáltam eleget tenni a tanácsnak, de Dani bizony máshogy gondolta... Ő bizony két órával szopi után lett éhes, és hiába adtam neki, vizet (halvány édeskömény teát), ugyan elfogadta, de utána ugyanúgy kereste a cicimet bömbölve. Hát persze, hogy feladtam, és én bizony megszoptattam. Ugyanis én úgy tudom, hogy pont az a jó a szoptatásban, hogy anyatejjel nem lehet túletetni egy gyereket, és igenis lehet 3 óránál sűrűbben szopiztatni, IGÉNY SZERINT! Így elhatároztam, hogy a tanácsnak ezt a részét nem fogom betartani. Annyit megteszek abból amit mondott a védőnő, hogy a szopi után nem teszem le rögtön az ágyába, hogy ne legyez azonnal vízszintesen. Lehoztuk a hordozót a padlásról, azt kipárnáztam, és abba tesszük szopik után fél órára, és csak utána az ágyba. Na, persze így is bukik rengeteget, de legalább nem az ágyába a saját füle alá...

Annyi történt még a héten, hogy elkezdtük Daninak adagolni a Vigantol cseppet, naponta egy csepp megy az esti szopi előtt. Elvileg a szájába kéne egyenesen cseppenteni, de hiába próbáltam, kevesebb megy bele, mint a régi, kanalas módszeremmel. Tehát én maradtam a bevált dolognál. Anyatejet fejek egy műanyagkanálba, abba cseppentek Vigantolt, és megetetem vele. Első néhány alkalommal nehezen ment, sok kijött, de most már egész ügyesen benyeli a kanálból.

Dani - 2. hét (2010. december 24-30.)

Ünnepek

Nos, Szenteste férjem éjszakás volt, így mi délelőtt ünnepeltünk. De így is nagyon jó volt. Érdekes, mert idén először nem görcsöltem annyira, hogy minden klappoljon. Persze jó lett volna, de most valahogy nem érdekelt, ha valami nem pont úgy sikerül, ahogy szokott. Amikor megszólalt a csengő, a férjem nem indult el azonnal a gyerekekkel az emeletről, Eszti jött le, aztán szaladt vissza, hogy hívja a többieket. Aztán persze nem akart senkit megvárni az ajándékbontással, alig lehetett visszatartani. Máskor ezekért a dolgokért haragudtam volna a férjemre, hogy miért nem képes odafigyelni, hiszen évek óta így csináljuk. Most azonban csak nevettem Esztin, és nem haragudtam senkire. Így sikerült, hát ez van. Dani is természetesen ott volt a fa alatt, mint ajándék a férjemnek. Betettem pólyába, szépen átkötöttem egy karácsonyi szalaggal, amibe betűztem a férjem másik ajándékát. Esztinek nagyon tetszett, utána mindenkinek elmesélte, hogy a papa kapott egy kisbabát! :-)

Az ünnepek alatt Dani és én persze nem mentünk sehova, hiszen még hozzá kell szoktatni a levegőhöz, és egyébként is hideg volt, röpködtek a mínuszok. Ezért inkább a család jött hozzánk. Még 24-én a szüleim átjöttek ebédre, majd 26-án az egész családom eljött, hogy legyen egy kis családi karácsonyozás is. Aztán elmentek az apukám felőli rokonsághoz délután, ahol a gyerekek nagyon jól érezték magukat. A két ünnep között a férjem szerencsére már szabin volt. Bevásárolt, elvitte a nagyobbakat sétálni, apósomhoz karácsonyozni, szánkózni, szóval sokat segített, hogy tudjak pihenni, vagy Danival lenni. Szóval igazán hawaii volt az élet. Sajnos azonban egy dolog kicsit beárnyékolta ezt az aranyéletet. Úgy tűnik, a második hétre Dani teljesen megfordította a nappalt és az éjszakát. Napközben továbbra is csak eszik, alszik. Késő délután, és éjszaka viszont elkezdett nagyon nyűglődni, szenvedni a pocakjával, és nagyon sokat kéretőzik mellre. És egyre többet bukik. Akartunk digitális mérleget kölcsönözni, de sajnos elfelejtettünk érte menni a rendelőbe karácsony előtt. Így csak 28-án lett digitális mérlegünk. Lehetett volna már egy nappal korábban is, de egy kis kavarodás miatt a férjem egy manuális mérleget hozott haza a tanácsadóból, én meg azzal nem tudok mérni. De különben is  le volt beszélve a digitális mérleg, úgyhogy másnap sikerült is megszerezni.

Ezen a napon, azaz 12 napos korában Daninak leesett a köldökcsonkja is. Még pár napig azért kezelgettem a köldökét alkohollal, és hintőporral, aztán már csak alkohollal, de úgy láttam, nagyon szép lett neki. Erre a napra esett az első orrszívás is. Sajnos eléggé szörcsögött Dani, estére kénytelenek voltunk elővenni számára is a porszívót. A "nemes feladatot" átadtam a férjemnek, én nem bírtam megtenni. Olyan picike még!!! Szerencsére megtaláltam később az elemes kisebb orrszívónkat, és azzal már én is tudtam neki szívni a következő napokban. szerencsére csak 3 napig kellett szívni, utána már csak kicsit szörcsögött, úgyhogy abbahagytuk.

Dani - 1. hét (2010. december 16-23.)

Kórházi napok, és ünnepre készülődés
2010 december 16-án 14:58-kor megérkezett Danika. Nem volt nagy, a súlya 2830 gramm. A hosszát 55 centire mérték, de én azért kételkedem ennek a helyességében. Egyrészt nem nézett ki annyinak, másrészt tudom, hogy a klinikán úgy mérik az újszülöttek hosszát, hogy a fejük búbjához teszik a centi végét, aztán szépen beleillesztik az összes létező hajlatba útközben. Pedig például szerintem a nyakához nem kéne odailleszteni... Úgyhogy szerintem kb. 50-52 centi lehetett az uraság. Az összes 50-56-os ruha lógott rajta... :-)

Az első három napot a kórházban töltöttük. Viszonylag kellemes három nap volt, a szobában nagyon normális társaság vetődött össze, mindenki ugyanazon a napon szült. Két kislány és két kisfiú. Én voltam a legtöbb gyerekes, ami elég furi érzés volt. Volt egy anyuka, akinek a második babája született, de az első gyereke (egy lány) már 11 éves volt, egy másik kétgyerekesnek meg az első kislánya még csak 1 éves, úgyhogy elég kicsi a korkülönbség. A negyedik anyukának ez volt az első kisgyermeke. Jókat beszélgettünk, tanácsokat adogattunk egymásnak, szóval igyekeztünk kellemessé tenni egymásnak azt a pár napot, amíg ott voltunk. Nagyjából sikerült is.

Dani már a szülőszobán a megfigyelés alatt kaphatott cicit, és meglepően ügyesen szopizott az első perctől fogva! Nagyon erős szívókája volt, gyorsan ráérzett a technikára. Nagyon sokat azonban nem tudtuk gyakorolni, ugyanis azokban a napokban rengetegen szültek a klinikán (sok volt a front, és közeledett a karácsony is...), így a gyerekágyas osztályon az első este nem volt hely. Így gyakorlatilag miután kijöttünk 6 körül a szülőszobáról, és leadtam Danit az újszülött osztályra, másnapig nem is láttam. Nagyon rossz érzés volt, egész este úgy feküdtem az ágyamban a terhesosztályon, mint akinek hiányzik egy végtagja, vagy nem is tudom. Igen, egy darabomat otthagytam az újszülött osztályon... Másnap reggel persze már 8-kor ott voltam az ajtó előtt, hogy láthassam, jól van-e. ki is adták, de nagyon aludt szegénykém, nem akartam felébreszteni, és úgysem tudtam volna hol megszoptatni, úgyhogy 10 perc gyönyörködés után vissza is adtam a csecsemősöknek. Utána még délelőtt többször próbáltam kikérni, hátha szüksége van egy kis szopira, de mindig rossz időpontban mentem, így többször már nem adták ki. Egész délelőtt az ágyamon ültem, és vártam, mikor szólnak, hogy felszabadult egy ágy odalent, mehetek. Ugyanis előző nap azt mondták, hogy ma lesz annyi hely. De még ebédelni is ott kellett. Aztán ebéd után nem sokkal szóltak, hogy mehetek. Szinte repültem, alig vártam, hogy magamhoz ölelhessem a kisfiamat! Ne, persze ez nem ment olyan gyorsan. Még el kellett intéznem a papírokat az irodában miután lementem, aztán meg sokat kellett valamiért még várni, amíg kihozták Danit. De akkor aztán már együtt voltunk végig.

A kórházban a prücsök rengeteget aludt, nappal jóformán nem is láttam a szemét nyitva. Muszáj volt három óránként ébresztgetni a szopi miatt, mert nem kelt magától. Szerintem kicsit be is sárgult, mert sárgának láttam a szeme fehérjét, de az orvos nem mondott semmit, úgyhogy valószínűleg nem volt súlyos, vagy rosszul láttam. De azért kitartóan ébresztgettem. Nappal. Ugyanis éjszaka meg ő ébresztett engem kitartóan... 17-én éjjel szépen be is lövellt a tejem annyira, hogy muszáj volt fejnem, mert nagyon kemény volt a mellem, hogy szinte fájt. Dani rengeteget bukott, mindig tiszta sárga foltos volt a feje alá tett textilpelenka. De legalább tudtam, hogy szép sárga tejcsim van :-). Persze azért elkezdtem aggódni, mert nem emlékeztem, hogy a két nagyobbal lett volna ilyen. Amikor a hazamenetel reggelén megkérdeztem erről a gyerekorvos, azt mondta, hogy csak a felesleget bukja ki, ne aggódjak. Igyekeztem, de azért nem volt teljes a siker... Végül Danit 2530 grammal hoztam haza, tehát 300 grammot veszített a súlyából, amire azt mondták nekem a klinikán, hogy ne aggódjak, ez még bőven normális.

Anyukámék vittek minket haza 19-én. A férjem sajnos nappalos műszakban volt. Így anyuéknál is ebédeltünk a három gyerekkel, hogy nekem ne kelljen rögtön az első nap főzni. Délután "véletlenül" arra járt mindkét húgom a férjeikkel, így mindenki láthatta Danit kórházon kívüli környezetben. Délután pihentünk egyet, majd estefelé vittek haza minket anyuék.

Úgy volt, hogy hé tközben még mennek párszor a nagyok oviba. Hétfőn el is vitte őket a férjem reggel, aztán elment elintézni a lakcím és a TAJ kártyát a belvárosba. egy órával azután, hogy otthagyta őket, telefonált egy óvónéni, hogy Esztinek vörös a szeme, vigyük haza, mert szerinte kötőhártya gyulladás. Közöltem vele, hogy ez most annyira nem egyszerű. Végül a férjem elment érte, de csak ebéd utánra ért oda, és hazahozta mindkét gyereket. Na jó, előző nap is vörös volt a szeme, de reggelre jobb lett, ezért gondoltam, hogy nem kötőhártya, és ezért mertem elküldeni az oviba a kiscsajt...

Lényeg az, hogy másnap egyébként sem mentek volna, mert férjuram éjszakás volt, tehát reggel nem tudta volna elvinni őket. Szerdán mentek volna még, és csütörtökön, de Eszti belázasodott, úgyhogy lemndtuk a szerdát, és akkor már lemondtuk a csütörtököt is. Így gyakorlatilag a tervezettől eltérve egész héten három gyerekkel voltam otthon, akik közül az egyik ugyebár egy újszülött, egy másikat pedig ápolgatni kellett, a harmadik meg szimplán megkergült... Közben a férjem hol dolgozott, hol pedig ügyeket intézett, bevásárolt (oda legalább magával tudta vinni az egészséges fiunkat). Úgyhogy nem volt egyszerű. Még jó, hogy Dani továbbra is főleg evett és aludt, így csak az etetési időket kellett a nagyobbaknak kibírni.

Hétfőn a védőnő, szerdán a doktornő látogatott meg minket, elláttak tanácsokkal, megnézték a picit, mindketten mindent rendben találtak. A doki egyébként szabadságon volt, de rendes volt, mert azért kijött. Kérdeztem a bukásról, ő is azt mondta, amit a kórházi gyerekorvos, hogy valószínűleg csak a felesleget bukja ki. Azt is mondta, hogy lehet, hogy mohó, és túl sok levegőt nyel, ezért büfiztessem sokat szopi közben. Na, ez az, ami viszont nem nagyon ment Daninak, a büfizés. Remélem, gyorsan megtanulja, különben sokat fogunk szenvedni a pocakkal...

Közben persze készülünk a karácsonyra is. Szerdán férjem megvette a fát, és úgy döntöttünk, hogy most másfél napra kár kiszenvedni  a teraszra, aztán meg visszaszenvedni. Inkább feldíszítették a gyerekekkel még aznap, így már Szenteste előtt két napig gyönyörködhettünk benne. Ettől megjött a karácsonyi hangulatom is, mert őszintén szólva addig nem nagyon volt. Túlságosan lefoglaltak a gyerekek, meg az, hogy újra itthon vagyok. Az igazság az, hogy hiába jöttünk haza 19-én, én agyilag valójában azt hiszem, hogy csak két-három nap múlva érkeztem meg. Egyébként hasonló érzéseim voltak a szüléssel is. Olyan gyorsan történt az egész (aznap délelőtt még bevásároltunk, és az áruházból sms-eztem a szülésznőnek fél 11-kor, hogy rendszertelenül, de sűrűn fájásaim vannak, tanácsoljon valamit), hogy voltaképpen szerintem nem is tudtam felfogni, hogy itt van, eljött a nap. Végigszenvedtem 3-4 órát, de amikor kibújt Dani, mintha még akkor sem fogtam volna föl, hogy most akkor megszületett a kisfiú, akit 9 hónapja vártunk, és itt van, vége van, újra gyerekünk született. Azt hiszem, abszolút nem voltam ott, és nem is fogtam fel, mi van. Ezen kívül ugyebár sütni sem nagyon volt időm, miután hazajöttünk, mivel vagy pihentem, vagy a gyerekekkel kellett foglalkoznom, mert egyedül voltam velük. Nálam a karácsonyi készülődés nagyon fontos része a díszítés mellett a sütés. Mivel ez idén kimaradt, nem is éreztem annyira, hogy itt a karácsony.

Megszületett Dani

Megtörtént, háromgyerekes anyuka lettem. 2010. december 16-án 14:58-kor megszületett harmadik gyermekünk, Dániel. 2830 grammal és 55 centivel jött a világra, körülbelül 3-4 óra vajúdás után. Hmmm, nem semmi!

A testvérei Eszter (2005. július 15-én született) és Péter (2007. augusztus 1-jén született). Így nagycsaládosok lettük, ami számomra még mindig kicsit ijesztő feladatnak tűnik... Íme ők hárman:

Igazi huncutságok mindhárman, Daninak lesz majd mit tanulni a két nagyobbtól...

Ez a blog rólunk szól, arról, hogyan is élünk mi nagycsaládként. Illetve arról, hogyan próbálunk lavírozni a mindennapok kisebb és nagyobb problémái között úgy, hogy közben ne őrüljünk bele, sőt, talán boldogok is legyünk.

Szeretettel várlak téged is, pillants bele az életembe, nézd meg, én hogyan csinálom.