Előre tervezés?

Hát igen, nagyon szeretek előre tervezni. Mindig eltervezem, hogy a következő napon miket szeretnék elvégezni. Igyekszem mindig mérlegelni, hogy előreláthatólag mennyi időm lesz. Ha tudom, hogy  egyedül leszek, akkor rengeteg dolgot tervezek, ha pedig a gyerekek itthon vannak, kevesebbet. De azt is minek??? Már sokszor elhatároztam, hogy ez utóbbi esetben inkább semmit nem tervezek, mert úgysem hagynak, hogy megcsináljam. Dwe azért mégis elcsábulok mindig. Hátha most jók lesznek, és szót fogadnak. Hátha normálisan képesek megenni az ebédet mondjuk fél óra alatt, és utána elmennek legalább egy fél órát pihenni, vagy legalább sikerül megmagyarázni nekik, hogy a maminak néha szüksége van egy fél óra csendre. Persze a legtöbbször még véletlenül sincs így. Ahogy ma sem. A férjem nappalos, persze hétvége van, mindhárom gyerek itthon. Csak reggel volt nyugi úgy 10-ig, mert Dani aludt, a nagyobbak meg a meséket nézték a tv-ben. Aztán Dani felébredt, megszoptattam, átöltöztettem, na azóta nem is aludt sokat. Néha bealszik egy fél órára, de amint leraknám az ágyba, rögtön felébred, és csak sír. Nagyon kellemes így ebédet főzni, mondhatom... Főleg, hogy közben a nagyobbak még figyelmeztetnek is "mami sír a a Dani". Mintha nem tudnám... Aztán jön Eszti a műsorával, miszerint ahelyett, hogy normálisan enne, elhúzza az ebédet másfél órára, és mikor már elpakoltam, akkor kijelenti, hogy ő még kért volna. Persze, még egy tányér még egy óra lenne. De ne hagyjam egyedül! Na ja! Mert arra szántam a napot, hogy egész délután azt nézzem, ahogy a lányom ímmel-ámmal eszik, mi?! Aztán jön a lefekvés mizéria. tudom, hogy Eszti már nem alszik délutánonként, erre már nem is számítok. De azt már százszor megbeszéltük, hogy még neki is szüksége van fél óra pihenésre. Nem alvásra, pihenésre. Persze ő kijelenti, hogy kakilnia kell. Jó, menjen. De ott ül egy órát, ha nem állítom fel!!! Akkor meg nyüszít, hogy de neki kell még. Tudom, hogy csak úgy érzi, igazából nem kell, de ő nem hiszi el. Nem tudom, mi van vele. Kb. az 5. születésnapja óta kezdett dinka lenni úgy igazán. Addig még kezelhető volt valamelyest. Mostanra szinte félek minden naptól, amikor itthon vannak. Nagyon ügyes kislány egyébként, sok mindent meg tud csinálni egyedül. ha akar. Ha viszont nem, akkor órákig eltart egy-egy felöltözés, étkezés, stb. De ha nem ő az első, akkor hiszti van.

Na és ehhez vegyük hozzá, hogy itt van Dani, aki még véletlenül se szeretne egy rendszert bevezetni a szopijaiba. Ha véletlenül a nagyobbak mégis elcsendesednek délelőtt, és mondjuk játszanak együtt normálisan, vagy mégis lefekszenek délután aludni / pihenni, tuti akkor fog vagy szopizni (így mire végzek a szopival, Eszti már ki is pihente a fél órát), vagy szimplán ébren van, és véletlenül sem akaródzik elaludnia, viszont ilyenkor általában negyed óra után tuti elkezd sírni.

Mára azt terveztem, hogy újratelepítem a laptopomat. Délután 3/4 3 van, és még neki sem tudtam állni. Jó, persze, át kellett mentenem a fájlokat a külső merevlemezre, ami 3 órába tellett (még jó, hogy ahhoz nem kell itt ülni a gép mellett), de mostanra meg már olyan fáradt vagyok, és ideges, hogy komolyan a torkomat fojtogatja a sírás... Dani még mindig nem alszik, bár nagyon próbálkozik itt mögöttem a hordozóban, Eszti kb. 10 percenként megjelenik valamiért. Fogalmam sincs, Peti alszik-e, még nem jelent meg semmiért. Már szinte nincs is kedvem az egészhez. Persze mára az volt betervezve (meg varrni is akartam, de arról m,ár délelőtt lemondtam, gondoltam, majd holnap), ha tehát nem sikerül, akkor csalódott leszek estére, ahogy mindig, és komolyan elsírom magam.

Utálom ezt a helyzetet. Szeretem a gyerekeimet, olyan aranyosak tudnak lenni, ha nagyon kell, de mostanában tényleg nagyon ki tudok tőlük borulni. Egyszerűen nem találok megfoldást a viselkedésükre, és nagyon nem szeretem, amikor azt érzem, hogy egy bizonyos élethelyzetben tehetetlen vagyok, és nem tudom befolyásolni a dolgok menetét, főleg a sajátjaimét...

---

A fentieket még délután írtam. most hajnali majdnem 1 óra van, Végül Peti aludt, és Dani is elég sokat. Eszti persze egy szemernyit sem, nemsokára megjelent, aztán megengedtem neki, hogy mögöttem a másik asztalon rajzoljon, színezzen, vágjon. Persze mindig volt hozzám egy-két szava, úgyhogy nem mindig tudtam odafigyelni arra, amit csináltam, de mostanra legalább van egy működő alaprendszer a gépen, és lehet rajta internetezni. Még semmilyen más progit nem tettem fel, úgyhogy nem igazán vagyok megelégedve, dehát ez van. Na persze hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, közben Dani fent van ám! Negyed 11-kor szoptattam, azóta próbálom elaltatni. De sehogy sem megy neki. Pedig már nem győz ásítozni is, de nagyon sír. Ráadásul most még a cumit is nehezen fogadja el, pedig az legalább működött eddig. Már újra szoptattam is, büfiztettem, bukik ezerrel, ringattam, énekeltem neki, de nem alszik. Már fogalmam sincs, mit csináljak. Úgyhogy ezért is vagyok még fent. Úgyis felesleges lefeküdni, mivel Danitól aludni úgysem tudok. Úgyhogy lehet, hogy még sok progi felkerül a gépre az éjjel...

Remélem, azért mások jól alszanak (a férjem biztosan, mivel ma is és holnap is nappalos lévén megbeszéltük, hogy bent alszik. Segíteni úgysem tudott volna se este, se reggel, így viszont legalább ő kialussza magát. Én meg majd hétfőn alszom...). No, megyek átköltözök Dani mellé a laptoppal, mert megint nagyon sír.

Köszi, hogy itt voltál!