Lezajlott az anyák napja oviban és itthon is. Az ovis szokás szerint elég illúzióromboló volt. Ugyanis nem szabad ünnepélyt tartani, mert ott szegény gyerekeknek szerepelniük KELL a szülők előtt, és van olyan gyerek, akinek ez lelki megrázkódtatást okozhat. Ezért a mi ovinkban úgy megy, hogy vagy reggel, amikor visszük, vagy délután, amikor értük megyünk, leültetnek a babaszobában, és a gyerek/gyerekek eléd állnak, elmondják az egy-két verset, átadják az ajándékot, és már mehetsz is. Semmi ünneplő - "ha akar anyuka, adhat rájuk", nagy körítés, és még fényképezni, vagy videózni sem tudunk, hiszen csak én vagyok ott, én meg a gyerekekre akarok figyelni. Én délután mentem értük anyuval, hogy a nagymamát is köszönthessék, kint voltak az udvaron, onnan rángatta be őket az óvónéni, és úgy, homokos ruhában köszöntöttek föl. Persze, tetszett, hiszen még Peti is gyönyörűen mondta a verset, nagyon édesek voltak, de azért szerintem meg kellene tanulniuk, hogy ezeknek a dolgoknak meg kell adni az illendő külsőt is. Nem tudom, miért nem lehet azt, hogy legyen nagy ünnepély, és csak azoknak kelljen kiállni verset mondani, akiknek ez nem gond. Akinek igen, az ne mondjon verset. Na mindegy, ezt már tavaly is hülyeségnek tartottam.
Szerencsére az otthoni anyák napja mindenért kárpótol. Idén úgy csináltuk, hogy én meghívtam mindenkit magunkhoz ebédre. Sajnos a kishúgom nem volt ott, hiszen ő most külföldön dolgozik. Itt inkább az volt a lényeg, hogy anyut köszöntsük fel mi, a lányai, és az unokái. No, itt aztán volt sok pityergés, megható pillanat. Volt anyunak vásárolt ajándék, virág, gyerekek által készített ajándék, és készítettem neki egy puncstortát, ami szerintem nagyon szépre sikerült, ahhoz képest, hogy életem első puncstortája, első vakrém rózsáim, stb. Szóval ez nagyon szép ünnep volt.
Aztán következő csütörtökön felkerekedtünk ötösben, kimentünk a reptérre, és elindultunk, hogy meglátogassuk a kishúgomat Brüsszelben. Jó kis hosszú hétvége volt, bár volt némi izgalom benne, ugyanis keddre Peti belázasodott, és egyáltalán nem volt biztos még szerda este, hogy el tudunk-e utazni. De aztán csütörtökre jól lett, és bevállaltuk az utat. Dani jól bírta az első repülőútját, de azért a hétvége alatt eléggé kifáradt a sok városnézésben, császkálásban (pedig végig kendőben volt). Felborult a napirendje, talán mostanra kezd visszaállni. Majd Brüsszelről még lehet, hogy lesz egy külön bejegyzésem. Nagy vonalakban annyit mondhatok, hogy szép-szép, de nincs benne semmi különleges, tulajdonképpen felejtős utazás. Nem feltétlenül vágyom oda vissza. Jó volt annyiban, hogy a gyerekek nagyon örültek, hogy láthatják a húgomat (na jó, én is :-D), meg jókat játszótereztünk, viszont számomra nagy csalódás volt annyiban, hogy Nyugat-európai városhoz képest, főleg, hogy elvileg ő az Unió fővárosa, iszonyúan mocskos város, nagyon udvariatlanok az emberek, és abszolút nincsenek arra berendezkedve, az ember egy szopós csecsemővel kimozdul a négy fal közül otthonról.
Az utazás utolsó napjára, azaz aznap reggel, amikor hazafelé indultunk, akkor meg Eszti lázasodott be, és hányt is, úgyhogy izgalmas utunk volt hazafelé. Szerencsére az első alkalmon kívül nem volt több hányás, csak láz, ami Esztinél ritka dolog, szinte soha nem szokott lázas lenni. Még jó, hogy Peti miatt ott volt nálunk a lázmérő, és a lázcsillapító is. Hétfőn el is vittem őket dokihoz (Petinek csak egy igazolás kellett a múlt heti betegsége miatt, mert előző héten szabin volt a doktornő), és kiderült, hogy Esztinek nagyon csúnya torokgyulladása van. Annyira, hogy rögtön antibiotikumot kapott, és szokásától eltérően a doktornéni csütörtökre vissza is rendelte, hogy még egyszer ránézhessen. Szerencsére másnap már nem volt Eszti lázas, és nem volt vele sok gond itthon. Igaz, nagyon mondogatja, hogy már menne az oviba... Ma voltunk kontrollon, és nagyon szép lett a doki szerint a torka. Még holnap reggelig tart az antibiotikum, de már teljesen jól van. El is vittük együtt Danit úszni. Dani nagyon élvezte újra a vizet, többször merült is. Esztin látszott, hogy legszívesebben bejönne a vízbe, ott sertepertélt egész óra alatt a medence mellett. Dehát nem mertem neki megengedni, meg nem tudtam volna két gyerekre figyelni. De holnap már valószínűleg megy oviba, mert nagyon vágyik, és Peti is hiányzik neki, legalábbis ezt mondja (de azért látszik, hogy nagyon jól eljátszik egyedül is, hiányzik neki ez, hiszen Peti folyton a nyakán lóg. Mellesleg Petivel ugyanez a helyzet, ugyanis kiderült, hogy most, hogy Eszti nincs oviban, kis angyalként viselkedik Peti, észre sem lehet venni, hogy ott van. Mondtam én, hogy külön csoportba kéne őket tenni, dehát hallgatott rám valaki?)
Szerdán pedig újra kézműves baba-mama klubban voltunk, ahol nemezeltünk.
Kevesen voltunk ugyan, de megbeszéltük, hogy jó lenne, ha többen lennénk, úgyhogy mindenkit szeretettel hívok én is ide Dunakeszire egy jó hangulatú kézműves klubdélelőttre minden második héten. Bővebb információt ezen az oldalon kaphatsz arról, hogy mikor és hol lesz a következő klub, sőt még általában azt is megírják, hogy mit fogunk készíteni.
Azt hiszem, most már nagyon hosszú lesz ez a bejegyzés, úgyhogy mára zárom is soraimat.
Köszönöm, hogy benéztél!
