Igen, a 6. hét valamiért a vendégeskedések jegyében telt, igaz, szigorúan csak családon belül – de nálunk már ez is nagy mennyiségű ember, vagy több alkalom.
Voltunk anyukáméknál egyik délután. Úgy volt, hogy 7-re hazajövünk, hogy Dani időben lefeküdhessen, ne legyen nagyon megzavarva az esti rutin – persze, ahogy máskor, most sem sikerült ezt kivitelezni, fél 9-kor indultunk el… Dani nem fürdött, viszont nyűgös volt, hajnali fél egykor alig tudtuk elaltatni, csak sírt. Aztán volt az egyik sógorom szülinapja, így voltunk a húgoméknál. Ott tényleg nagy volt a létszám. Amíg ott voltunk, Dani nagyon jól viselkedett (persze, hiszen szinte végig kézben volt), sőt kivételesen időben el is indultunk haza (bár Eszti és Peti nagyon igyekezett, hogy ne így legyen, de kivételesen a szülők nyertek :-D). Meg is volt az esti rutin, mégis nagy volt a nyűgösködés Dani részéről. Talán túlfáradt, sok volt az élmény. Aztán másnap pedig újabb vendégség, de most nálunk. Mikulás óta nem találkoztunk ugyanis férjem öccsével és családjával, így eljöttek hozzánk. Nagyon kellemes délután volt, ott volt apósom is, akit szintén régen láttam, és aki most látta először Danikát. Ezt a vendégséget is csendben viselte az úriember, főleg aludt, meg szopizott (na, ebbe véletlenül én is belealudtam, fél óra múlva jött fel a férjem, gondolta, hogy azért tűntem el több időre, mint általában… LOL). De utána megint nagyon nehéz volt vele este.
A héten volt még egy szokatlan dolog. Első alkalommal fordult elő, hogy én vittem a két nagyobbat oviba. Muszáj volt, mert többször nem akartam velük elkövetni azt, hogy itthon maradjanak, komolyan Eszti szó szerint minden este már könyörögve kérdezte, hogy mikor mennek már oviba (ennyire rossz lehet neki itthon… ;-) ). Sajnos ez a hónap nagyon összevissza volt nekik, pedig ők is szeretik az állandóságot, a megszokott dolgokat. Úgyhogy úgy döntöttem, megpróbálkozom vele. Főleg, mivel a nagyobbik húgommal megbeszéltem, hogy tud addig vigyázni Danira, amíg elviszem őket. Tehát ki is próbáltuk a dolgot. Reggel elindultunk (hát, a reggelizési, öltözési, autóba beülési procedúrát még át kell gondolni, és gyakorolni kell…), letettük Danit a húgomnál egy cumisüvegnyi lefejt tejjel (csak a biztonság kedvéért, mert egyébként indulás előtt megszoptattam), aztán tovább az oviba. Negvyen perc múlva újra a húgomnál voltam. Azt mondta, nem volt gond, csak egy kicsit volt nyűgös. Mivel az ő kisfia aludt, ezért fel tudta venni Danit, így szent volt a béke… Először csak a délelőttöt akartuk együtt tölteni, aztán lett belőle egész nap. Nagyon jól elvolt a két kiskölyök egymással, bár azért a két hónap korkülönbség meglátszik.
Úgyhogy délután ugyanezt játszottuk el, amikor mentem Esztiért és Petiért, akkor sem volt gond, mert addigra elaludt a szentem. Azért rám jellemző módon cseppet sem voltam nyugodt egyik alkalommal sem, végig az járt a fejemben, hogy mi lehet vele. Pedig tapasztalt anyukaként igazán nyugodtabb lehetnék, hogy fél óra alatt semmi eget rengető nem történhet, még akkor sem, ha végig sír. De hát én már csak ilyen vagyok…
Éppen aznap, mikor betöltöttük a 6 hetet volt egy újabb kádúszó alkalom.
Ugyanaznap fél ötre pedig mentünk az SZTK-ba hasi és koponya ultrahangra. Nagyjából mindent rendben találtak, azon kívül, hogy volt, amit alig tudott megvizsgálni a dokinő, mert azt mondta, annyira tele van a pocija bélgázzal. Hát igen, nem csoda, hogy hasfájós. De a vizsgálatot jól viselte. Rákérdeztem a bukásokra, hogy nem lát-e valamit, nem lehet-e, hogy refluxos. Azt mondta, hogy az ilyen korban még nem megállapítható, és újra elmondta, amit már minden helyen mondtak, hogy biztos mohón szopik és sokat. Na, igen, ez igaz. De remélem, ez hamarosan változik, mert nem győzöm mosni a ruhákat és a textilpelenkákat…
További szép napot mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése