Ma Eszti volt itthon, ugyanis tegnap haza kellett hoznom alvás közben az oviból, mert rám telefonáltak, hogy lázas. na, persze a dolognak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ugyanis a hölgyeménynek "csak" 37.7 volt a hőemelkedése, viszont nagyon fájlalta a hasát. Este hasmenése volt, de láza továbbra sem. Reggel elvittem a dokihoz, de ő sem talált semmit azon kívül, hogy morog a hasa. Egész nap hasmenéses volt, de jó hangulatú. Nem is adott a doki semmilyen gyógyszert, csak az volt az utasítás, hogy főtt riszt, krumplit egyen csak az első nap, zöldséglevest, kekszet, és minden legyen kicsit sós. De holnap már ehet bátrabban is, és hétfőn már mehet is valószínűleg oviba. Annyi, hogy ha még sokáig lenne gond a hasával, akkor adjunk neki Smectát. De erre nem lesz szükség szerintem, mert már most este is sokkal jobb volt.
Mivel a férjem itthon volt ma napközben, így emellett is volt lehetőségem elmenni a mára betervezett babahordozós klubba. Igen, errefelé van ilyen is. Illetve nem itt, hanem Gödön, de a baba-mama klubból többen is járnak oda, úgyhogy elmentem velük. Jól éreztem magam, bár csak beszélgettem. Nem is voltunk sokat, csak bő másfél órát, mert ebédre haza akartam időben érni. De így is nagyon jó volt, remélem, egy hónap múlva tovább maradhatok. Dani is jól bírta, simán vigyorgott mindenkire, nagy csajozós lesz ám! Lányok, anyukák, reszkessetek!!! :-)
Most meg tortát sütök. Igen, életem első fondant borítású tortájára készülök, remélem, sikerülni is fog. Kiskukta oldalát nézegetve tetszett meg ez a tortadíszítés dolog, és mivel ő minden receptjét le is írja részletesen, nem is tűnt olyan ijesztőnek a dolog. Úgyis mániám lett mostanában a sütés, miért ne készíthetnék tortákat is néha? A fondant már be van gyúrva, tegnap készült, egész jól néz ki, majd kiderül, hogy használható-e. Végül úgy döntöttem, hogy csokitorta lesz alatta, de ehhez is jó sokáig keresgéltem, hogy milyen is legyen, míg végül megint Kiskukta receptjeinél ragadtam le, de mivel ma már késő van, így csak a tortalapokat sütöttem meg, a krémet majd holnap reggel készítem el, és akkor összeállítom a tortát is. Talán elég lesz a bevonás előtt egy délelőttöt állnia a hűtőben. hogy eléggé megdermedjen. Persze, ha kész lesz, teszek képet is. Juj, úgy izgulok, mert persze milyen vagyok, nem magunknak sütöm, hanem rögtön élesben, az unokaöcsém vasárnapi keresztelőjére. Úgyhogy muszáj jól sikerülnie.
Köszi, hogy itt voltál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése