Mega hüllők

Ma végre mind az öten mentünk templomba! Már nagyon vártam, mert hiányoztak a barátok, és az is, hogy testközelből, és nem csak interneten át hallgatom az igehirdetést. na jó, most sem kifejezetten a templomból, hanem a gyülekezeti ház könyvtárából hallgattam, ahol a kisbabások szoktak lenni, de azért mégis más az érzés.
Tegnap nagyon bátor voltam, és egyedül nekiindultam a három gyerekkel egy programra. Dunakeszire érkezett a Mega Hüllők vándor bemutató, és már hét közben elhatároztam, hogy elmegyünk. Sajnos a férjem nappalos volt tegnap, úgyhogy egyedül kellett megoldanom. Hét közben még a gyerekek azt mondták, hogy nagyon szeretnének elmenni, látták a plakátokat. Érdekes módon szombat reggel Eszti elkezdte mondogatni, hogy nem akar elmenni, mert azok az állatok félelmetesek. Peti nagyon édes volt,  már korán megkérdezte tőlem "ezek barátságosak?". Mivel igenlő választ kapott, ettől kezdve többször ismételgette Esztinek, amikor aggódott, hogy "nem kell félni, Eszti, ezek barátságosak!". Meg tudtam volna zabálni.
Megnézték a szokásos hétvégi reggeli meséiket (Őslények országa, Fifi, Roary a versenyautó, Eperke legújabb kalandjai, Dóra a felfedező, Go Diego go!), aztán indultunk. Kora reggel még úgy emlékeztem, hogy a művelődési házban lesz a kiállítás, ami tőlünk kb. 15 perc sétára van, de aztán beugrott, hogy nem is az volt kiírva a plakátra, hanem a Radnóti Gimnázium. Megnéztem a térképen, úgy tűnt, viszonylag teljesíthető a táv gyalog, úgyhogy úgy döntöttem, megkockáztatom a sétát, annál is inkább, mert gyönyörű idő volt. Ezért csizma helyett cipőt adtam a gyerekekre, Danit pedig bekötöttem szépen a hordozókendőbe. Negyed 11 körül indultunk, elvileg a kiállítás 11-kor kezdődött. 5 perc múlva kiderült, hogy hibát követtem el a cipőkkel. Ugyanis Eszti már az utca végén elkezdett panaszkodni, hogy fáj a lába, és Peti is nem sokkal később. Rájöttem, hogy kinőtték a cipőjüket, de már nem akartam visszamenni. Nem tudtam még mindig eldönteni ugyanis, hogy ez az egész egy kiállítás, vagy inkább egy műsor lesz, így mindenképpen oda akartam érni 11-re. Persze, végül nem sikerült, negyed órát késtünk, de a gyerekek hősök voltak. De azért azt megfogadtam, hogy legközelebb autóval megyünk, de legalábbis jövő héten megejtjük a tavaszi cipővásárlást.
Mikor odaértünk, kiderült, hogy ugyan 6 éven aluliaknak tényleg ingyenes, de a felnőtt jegy bizony 1900 forint volt. Volt diák és nyugdíjas jegy 1500 forintért, de én egyik sem vagyok. Azért biztos ami biztos alapon rákérdeztem a pasinál, aki a pénztár asztalkánál volt, hogy mégis nem tudna-e nekem is valami kedvezményt adni, mert ugyebár itt vagyok három kisgyerekkel, minden számít. Nem is gondoltam, hogy elérek valamit, de legnagyobb meglepetésemre beengedett 1500-ért. Végül kiderült, hogy ez mégsem egy kiállítás, hanem egy bemutató, de nem maradtunk le sok dologról, főleg a kígyókat mutatták az elején. Mikor mi odaértünk, még ezeket mutogatták, aztán jöttek a krokodilok, majd még egy csomó kígyó.

Aztán szünet volt, amikor lehetett fényképezkedni a kígyókkal, képenként 1000 forint, na, ebbe nem mentünk bele. De közben megengedték a gyerekeknek, hogy megsimogassák a kígyót, akivel éppen nem fényképeztek. Meglepődtem, de Eszti is meg merte simizni. Petin nem igazán lepődtem meg, ő bátrabb, mint Eszti, dehát fiú, ez természetes, nem? Mivel az iskola sportcsarnokában volt, elég hamar felfedezték a gyerekek a köteleket, amit persze ki kellett próbálni, és bizony, ez sokkal érdekesebbnek bizonyult számukra egy idő után, mint a kígyók a tömegben, úgyhogy a szünet nagy részét ezzel töltötték.

Szünet után tombolahúzás volt. Nagyon büszke voltam itt Esztire, ugyanis ez úgy volt, hogy ki volt téve egy asztalra az összes megnyerhető játék (kínai piacon beszerezhető olcsó dolgok, de csili-vilik, így a gyerekek érdeklődését felkeltik), és így szünetben megnézhették a gyerekek. Persze Eszti rögtön kezdte, hogy "de mamiiii, vegyünk valamiiiit!!!". Próbáltam neki magyarázni, hogy ez nem úgy megy, hanem ezt ki fogják sorsolni, és nem veszek tombolát, mert úgysem nyerünk (előre megmondták, hogy csak 3 gyereket húznak ki). Azért nem volt könnyű, de szerencsére nemsokára vége lett a szünetnek, és elhúztam onnan Esztit. Utána már nem volt semmi gond, látta, hogy csak kevés gyerek kapott valamit, és rögtön utána el is pakolták az asztalról a dolgokat. Volt olyan gyerek, aki ettől kezdve végig hisztizett, hogy de ő akar onnan valamit... Eszti meg sem említette a dolgot. Az én okos nagylányom! Szünet után olyan állatokat hoztak ki, amiket meg lehetett simogatni.

 

Aztán meg olyanokat, amiket nem is hoztak túl közel a gyerekekhez, mert veszélyesek (anakonda, óriás piton, ilyenek). Összességében érdekes volt, de azért 1500 forintot nem ért meg nekem, legalábbis többször nem érné meg. Egyszer még kibírom. A gyerekek élvezték, és ez nekem elég. Dani végigaludta a kendőben az egészet, aminek nagyon örültem, így tudtam foglalkozni a két nagyobbal.
Ezután jött a hazafelé séta, ami elég nagy kreativitást követelt tőlem, hogy elkergessem a gyerekek gondolatait arról, hogy fáj a lábuk a cipőben. Hagytam, hogy előre fussanak, játékokat találtunk ki (egy bot, egy kalap, egy esernyő - ki emlékszik erre? Esztinek és Petinek nagyon bejött...), és egész jól hazaértünk. Persze a végére már nagyon fáradtak voltak, késő is volt, mivel ugyebár ebédelni még nem sikerült, de az én kis hőseim végül nagyon ügyesek voltak. Utána rögtön elkezdtem ebédet készíteni, amit végül 3/4 2 körül ettünk meg. Peti aludt utána egy nagyot, Eszti is pihent, és miután kiteregettem, elmosogattam, én is elbóbiskoltam egy kicsit.
Összességében jó nap volt, de azért jövő héten tuti új cipőket veszünk...

További szép napot!

Éjszakai alvás

Tudom, minden csoda három napig tart, és gondolkodtam is, hogy merjek-e így nyilvánosan örülni a dolognak, de aztán úgy gondoltam, hogy ez végül is egy napló, amiben jó lenne, ha minden szerepelne, ezért leírom. A mostani éjszaka kivételével három napja átalusszuk az éjszakákat!!! Jó, nem 8-tól, mert az időben elalvás még mindig problémás (bár, ha azt veszem, éppenséggel elalszik Dani 1/2 8-8 körül, csak éppen mire a nagyokat ágyba teszem 1/2 9-9 körül, addigra pont felébred...), de azért nagyrészt 10 körül végleg bealszik, annyira mélyen, hogy be tudom tenni a saját ágyába. Innentől kezdve 6-1/2 7-ig alszik, sőt, volt olyan nap, hogy fél 8-kor kelt szopizni! A múltkor a férjem meg is kérdezte kissé meglepődve, hitetlenkedve, amikor reggel felkeltünk, hogy "A gyerek nincs itt?" :-)
A mostani éjszakát csak azért nem aludta át, mert ott ragadtunk anyuéknál, és most először, mióta Dani megszületett, ott aludtunk. Ez azt jelenti, hogy mindannyian egy szobában, tehtá számomra nyilvánvaló volt, hogy nehézkes lesz az alvás, ezért nem is láttam értelmét, hogy az anyuéknál levő utazóágyat kinyissuk, hiszen pár óra múlva úgyis felkel Dani, és akkor kelhetek fel, hogy kivegyem, és betegyem magam mellé. Így inkább eleve oda fektettem, szépen bele is aludt a szopiba 10 körül. Éjszaka kétszer kelt, de nem sírt, úgyhogy szerintem ha a saját ágyában lett volna külön szobában itthon, most is visszaaltatta volna magát az ujjával, de azért megszoptattam mindkét alkalommal, csak hogy kihasználjam az éjszakai szoptatás előnyeit is. De még így is fél 4-kor kelt először éjjel, aztán fél 6-kor, és mindkétszer gyorsan elaludt. Szóval még így is nagyon jó volt.

Mondom, hogy nagyon jó, de közben (ugye milyen a hülye anya, nekem semmi se jó) sajnálom is. Egyrészt azért, mert azért fura, de hiányzik, hogy éjszaka átölelhetem, érzem a szuszogását mellettem, szoptathatom, és minden rezdüléséről tudok. A praktikusság szintjén pedig azért sajnálom, mert most meg minden reggel tejben fürödve ébredek. Ez önmagában biztos nagyon jó dolog, csakhogy iszonyúan feszül és fáj a túltelítődöttség miatt a cicim, ami nem túl kellemes. Arról nem is beszélve, hogy így ugyebár kevesebb tej termelődik, és úgy érzem (bár ez lehet, hogy belemagyarázás), hogy mióta átalussza Dani az éjszakát, estére mintha kevesebb tejem lenne. Talán ezért is ébred fel 9-kor mégegyszer szopizni, hiába szopiztatom meg 1/2 8 körül.
Azért persze kíváncsi vagyok, hogy ez az átalvás meddig fog tartani. Gondolom legfeljebb az első fogakig. Az előző két gyerekből kiindulva pedig ez már nincs messze, hiszen nekik is mindkettőjüknek 3 és fél hónaposan bújt ki az első fogacska, Daninál ez ugyebár úgy 3-4 hét. Ha azt vesszük, hogy a fogak megjelenése előtt már pár héttel ők érzik, és elkezdhet neki fájdogálni... Nos, nem sok átaludt éjszakának fogok örvendeni, az tuti. De ne legyen igazam...

A Kismama oldalán most olvastam épp egy cikket az éjszaka átalvásáról, illetve inkább az éjszakai szoptatásról, gondoltam, ide is belinkelem, hátha mást is érdekel.

Mit sütöttem? - Peti pite és Tiramisu (tojás nélkül)

Mostanában teljesen rákattantam a sütésre. Vagy ezt írtam már? :-) Iszonyúan kívánom az édességet, bár ezzel sajnos elértem azt, hogy a szülés után megindult fogyásom, aminek annyira örültem, sajnos teljesen leállt. Egyelőre reménykedek, hogy nem indulok hízásnak, persze ezért tennem is kéne valamit. Dehát amikor annyi finom sütireceptem van!!! Ezt a kettőt mostanában csináltam. Az első a Peti pite, ami megint a már annyit emlegetett 100 tepsis finomság könyvből való:

Peti pite (A 100 legjobb tepsis finomság)
Hozzávalók:
20 dkg liszt
12 dkg vaj
1 tojás

A töltelékhez:
3 tojás
17 dkg cukor
2 kiskanál kakaó
5 dkg darált dió
porcukor

A lisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a vajat, a tojássárgáját, és alaposan összedolgozzuk. A masszát két részre osztjuk, és egy órán át pihenni hagyjuk. Eközben elkészítjük a tölteléket: a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, hozzáadagoljuk a kakaót, a darált diót, végül a tojásfehérjéből készült kemény habot. A tésztákat kinyújtjuk, egyik felét kizsírozott, kilisztezett tepsibe helyezzük, megkenjük a töltelékkel, majd betakarjuk a másik felével. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon készre sütjük. Amikor kihűlt, kockára szeleteljük, és porcukorral meghintve kínáljuk.

Tapasztalat: A leírás pontosan az, ami a könyvben szerepel, így egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a recept a rossz, vagy a hozzávalók felsorolása, mivel ugyebár a felsorolásban a tésztához egy egész tojást ír, de a receptben már csak a tojássárgájáról van szó. Én így csináltam, nem lett rossz, de ha erre jár valaki hozzáértő, esetleg átnézhetné, hogy vajon mi lenne, ha az egész tojást beletenném. Úgy is ugyanolyan, vagy rosszabb, esetleg jobb?
Én félórát sütöttem 180 fokon a légkeveréses sütőmben, de miután felvágtam, rájöttem, hogy nem ártott volna neki még kb. 10 perc legalább. Egy kisebb tepsiben sütöttem, de agy nehéz volt megoldani, hogy a felső lap is a helyére menjen. Legközelebb a pitetorta tálamban fogom megpróbálni, szerintem abban jobb lesz. Majd írok róla. Most így nézett ki:

A másik finomság, amit készítettem, a tiramisu volt, de nem az igazi. Amikor Petivel terhes lettem, a Babaszoba fórumán volt egy topik a 2007 augusztusára babát váró anyukákkal. Egyszer felmerült közöttünk, hogy mennyire szeretjük a tiramisut, és a fenébe, nem ehetünk, hiszen az igazi receptben nyers tojás van, az meg ugye árthat a babának. Erre jött Tinca, és bedobta a közösbe ezt a fantasztikus tiramisu-pótlék receptet. Nincs benne nyers tojás, és olcsó is, mivel (és most a vérbeli szakácsok nézzenek félre) mascarpone helyett natúr vajkrémből készül. Ezért is mondom, hogy ez valójában csak tiramisu pótlék. Nyilván az igazi mégis az igaz, de annak, aki imádja, mint én, ez a recept éppen jó arra, hogy legalább az íz meglegyen, amíg valódit nem szabad enni. Íme tehát a recept:

Tiramisu (Tincától)

Hozzávalók:
1 doboz natúr vajkrém
20 dkg porcukor
1 cs. főzés nélküli vaníliás puding
a pudinghoz előírt mennyiségű tej
2 dl tejszín
babapiskóta
kávé
rum / rumaroma
kakaópor

A natúr vajkrémet és a porcukrot jól összekeverjük. Elkészítjük az előírás szerint a pudingot. Félig felverjük a tejszínt, majd az eddigieket összekeverjük. Elkészítjük a kávét (bármilyen lehet, mivel én Nescafé instant kávét iszom, ebből szoktam készíteni), majd beleöntünk egy kis rumot (én rumaromát szoktam, azzal is finom, bár nyilván a rumnak erősebb az íze). A rumos kávéba belemártogatjuk a babapiskótákat, de nem hagyjuk elázni túlságosan, tehát csak egyenként, vagy párosával mártogatjuk.
Egy tálba rétegezzük a babapiskótát és a krémet felváltva úgy, hogy a babapiskótával kezdjük, és legfelül krém legyen. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy a piskóta átpuhuljon, és egy kicsit megdermedjen a krém. A kakaóport akkor szórjuk a tetejére, ha már kellően kihűlt, vagy akár közvetlen tálalás előtt, akkor tuti nem fog átázni, mire asztalra kerül.
Az enyém így nézett ki:

Jó étvágyat!

Díjaztak!

Eralillától kaptam egy díjat erre a blogomra! Nagyon örültem neki, főleg, hogy azt írta, tetszik, amit írok. Köszi, hogy kitartasz mellettem, még ha nem is írok rendszeresen! Íme a díj, és persze, mint mindegyikhez, ehhez is tartoznak utasítások:

A részvételi feltételek, szabályok:
- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

Végül 3 blogot választottam ki. Nem tudom, hogy valaki megkapta-e már ezt a díjat közülük, de én most nekik adnám tovább. Közülük mondjuk szerintem csak Gólya számít kezdőnek, de Secima és Andi blogját is nagyon szeretem, ezért választottam őket.

1. Secima blogja, a Szép Macicsalád, mert olyan cuki történeteket ír le mindig, és általában egy szép macis scrapbook oldallal is megspékeli a bejegyzéseit.
2. Gólya blogja, a Keleplő. Ő nemrég kezdett scrappelni, és máris nagyon szép dolgokat készít. (Arról nem is beszélve, hogy kiderült, hogy az anyukája kollégám volt a legutóbbi iskolámban...). Jelenleg épp egy gyönyörű mesekönyv készítésén fáradozik.
3. Végül, de nem utolsósorban Andi blogja, a Hogyan ne vezessünk tökéletes háztartást. Ezt a blogot nem sokkal karácsony előtt ismertem meg, és azóta is nagy lelkesedéssel olvasom Andi trükkjeit, tanácsait a háztartásvezetéssel kapcsolatban. Sokat tanulok tőle. Most éppen egy lomtalanítási projektbe kezdett bele, még lehet csatlakozni!

Köszi, hogy itt voltál!

Pótlás

A látszat csal, én valójában állandóan blogolok. Egyfolytában jár az agyam, blogbejegyzéseket gyártok. Rendszerint TV-nézés, főzés, vezetés, vagy szoptatás közben. És itt a baj. Ugyanis éppen ezek azok a helyzetek, amikor nem tudom leírni a fejemben fogalmazódó mondatokat. Mire meg odajutnék, hogy gép előtt ülök, elfelejtem a gondolatokat. Be kéne szereznem egy diktafont...
Mondjuk soha nem is ment a rendszeres naplóírás huzamosabb ideig. Nem is értem, miért gondoltam, hogy a bloggal jobb lesz.  Egyébként is rájöttem, hogy túl keveset írok Esztiről és Petiről, szinte csak Daniról szólnak az eddigi bejegyzéseim. Talán mert épp ilyen az életem is mostanában. Elég nagy lelkiismeret furdalásom van miatta. De úgy érzem, jelenleg, amíg Dani ilyen kiszámíthatatlanul szopizik, nem tudom, és nem is nagyon akarom rábízni senkire hosszabb időre. Pedig ez lenne a megoldás. De azt hiszem még várunk rá egy-két hónapot.
Mindenesetre most a 10. hét direkt összefoglalója elmarad, és azt hiszem, nem is nagyon fogok több ilyen összefoglalót csinálni. Egyszerűen csak leírom, ha történik valami. Bárkivel. Nem csak Danival. Végülis nem az a lényeg, hogy szervezett formában megörökítsem a történeseket, csak az, hogy le legyenek írva valamilyen formában, nem?

Szóval az előző bejegyzésem óta mi is történt velünk? 19-én össznépi családi névnapozáson voltunk a kisebbik húgoméknál. Nagyon jó kis buli volt, Dani szinte az egészet végigaludta, Eszti és Peti meg persze pörögtek ezerrel. Imádják a sok emberes bulikat. Nyüzsi mániások... Itt kérdeztük meg a kisebbik húgomat és a férjét, hogy megtisztelnének-e azzal, hogy Dani keresztszülei lesznek. Hála Istennek, igent mondtak, nagyon örülök neki. Olyan megható volt, ahogy a kishúgom elpityeredte magát örömében... Jó volt látni, hogy ezzel is örömet okozhattam neki.

Vasárnap este kipróbáltuk a koszmókezelést, amit a doktor néni mondott. Jó vastagon bekentem Dani fejét olajjal, majd vizes vattát tettem rá. Ezután rákötöttem egy sapkát, de elég vékonynak találtam, tekintve, hogy vizes vatták is voltak a fején, úgyhogy adtam rá még egy vastagabb sapkát is. Így volt egy órát, és utána megfürdettem.

Aztán szoptatás alatt és után megkapargattam a fejét. Tényleg sokkal könnyebben jött le a "felesleg". Miután jól megkapargattam, és leszedtem, amit lehetett (jó sokat), bekentem a doki által felírt Lokoid krémmel, mert nagyon piros volt a fejbőr. Másnap reggelre gyönyörű lett. Az a baj, hogy azóta nem sikerült időt találni, hogy megismételjem. Pedig nagy szükség lenne rá, megint nagyon csúnya kezd lenni. Mindig eldöntöm, hogy "na majd ma este", aztán közbejön valami, ami miatt már nincs egy órám fürdetés előtt, akkor meg már nincs értelme. Most volt pár nap, amikor azt csináltam, hogy közvetlen fürdetés előtt jó vastagon olajoztam be a fejét, és utána kapargattam, és viszonylag jó is volt, de azért nem tökéletes. Még próbálkozunk.
Hétfőn, 21-én jól meglepett Dani fürdetés után. A pelenkázón hasra fordítottam, hogy azért legyen néha úgy is, hadd erősödjön a gerince. Eddig ugyebár nem nagyon tudta felemelni a fejét, csak 5-10 centire, és csak kevés időre. Egy pillanatra kimentem valamiért (igen, ott merem hagyni pár pillanatra a pelenkázón, mivel még nem forog, nem kúszik), és mire visszamentem, Dani éppen nagyban dumált a falon lévő vonatokkal, gyönyörűen tartva a fejét. Gyorsan le is fényképeztem. Olyan büszke voltam rá! Úgy látszik, hogy segít az úszás. Vagy csak most jutott el erre a fejlődési szintre. Ki tudja. Lényeg, hogy végre sikerült!

Kedden baba-mama tornán voltunk, szerdán már írtam, hogy baba-mama klub volt az utcánkban, ahol Waldorf babát kezdtünk el készíteni.
Pénteken, 25-én volt az óvodai farsang. Idén nem készültünk annyira, mint az eddigi években, Petire még jó volt a tavalyi bölcsis jelmez, úgyhogy idén is csiga-biga volt. Eszti pedig idén kapott egy szép fehér ruhát a férjem unokatesójától, akinek kinőtte a lánya, úgyhogy ő elnevezte szépen koszorúslány ruhának. Volt egy koronája, ami egy Barbie-s újságban talált, megcsináltam szépen a haját, és boldog volt a kiscsaj. Az arcukkal nem csináltam semmit, mert eddig minden évben volt arcfestés ilyenkor, gondoltam, ahhoz úgyis üres arc kell. Na, persze idén pont nem volt. De ők így is jól érezték magukat, és ez a lényeg.

Bár Peti panaszkodott, hogy volt székes játék, és ő nem játszhatott, pedig szeretett volna. Először nem értettem, aztán Eszti segítségével kibogoztuk, hogy valószínűleg az történhetett, hogy az óvónéni szólt, hogy aki akar játszani, menjen a szőnyegre. Peti persze szokása szerint nem ment rögtön. Csak azután ment volna, amikor már elkezdtek játszani, de utólag ugyebár nem lehet beállni, így nem játszhatott. Csak azt nem értem, hogy miért nem lehetett még egy kört játszani, hogy aki utólag jött rá, hogy ez nem is olyan rossz játék, az is játszhasson, Vagy csak Peti volt az, aki nem játszott? Na, ezt még ki kell nyomoznom. De akkor sem tetszik. Főleg, hogy Petinek mostanában szerintünk gondjai vannak az ovival. Nem igazán szeret már járni, szerintem nem is igazán van barátja. Főleg egyedül szeret játszani, ha kérdezzük, hogy ki a barátja, akkor közli, hogy senki, csak Eszti. Sajnálom, mert a bölcsiben olyan barátkozó volt, és az ovit is nagyon bírta még az elején. Úgy gondoljuk, hogy neki nagyon nem tesz jót ez a vegyes csoport, de már több hozzáértőtől is hallottam, hogy az ennyire vegyes csoport nem is jó. Ugyanis náluk ugyebár vannak olyanok is, akik szeptemberben már suliba mennek, és vannak ugyebár a kicsik, akik ebben a tanévben kezdték az ovit (sőt olyan is van, aki decemberben töltötte a 3-at, így csak januártól jött a csoportba). A korabeliek között nincs is fiú, azt hiszem, csak kislányok. A fiúk mind nagyobbak nála, Esztivel egyidősek. Sőt, van egy olyan gyanúnk is, hogy valaki bánthatta, és ezért van problémája. Először azt gondoltuk, hogy valamelyik nagyobb fiúval gyűlhetett meg a baja, de aztán Eszti mesélt valamit, ami kicsit megváltoztatta a véleményünket. Peti két hete beteg lett, és itthon volt egy hétig. Eszti egyik nap úgy jött haza az oviból, hogy az egyik lány, akivel játszani szokott (ő azt mondja, hogy  barátnője, de mi tudjuk, hogy valójában csak megtűri maga mellett a kislány, igazából nem szereti Esztit) mondta neki, hogy jó, hogy Peti beteg, legalább nem jön oviba. Olyan édes volt Eszti, ahogy mesélte, látszott, hogy ez nagyon rosszul esett neki. Jó, persze, ő is panaszkodott még az elején, hogy Peti nem hagyja őket játszani, de most valaki azt mondta neki, hogy jó, hogy nincs ott a tesója, és ezt nagyon a szívére vette. Szóval arra kezdtünk gyanakodni, hogy esetleg ez a kislány akkor is mondhat ilyeneket, amikor Peti ott van, esetleg elküldi, meg ilyenek. Nem tudom. Szeretnénk kérni egy fogadóórát az óvónénikkel, hogy megbeszéljük a helyzetet, csak még nem sikerült időpontot találni. De most szerdán lesz szülői, majd addigra találok egy időpontot. Jó lenne elérni, hogy átkerülhessen abba a csoportba, ahol csak kicsik vannak, mert tudom, hogy van ilyen csoport. csak a testvéreket betették a nagytesók mellé. Nem tudom. Olyan rossz, hogy látom, hogy valami nem stimmel, és nem tudok rajta segíteni... A bölcsiben soha nem láttam ilyennek. És ő is oda vágyik vissza, mert sokszor halljuk tőle, hogy nem akar oviba menni, hanem bölcsibe. Nehéz.
Próbálok legközelebb nem ilyen sokat írni, de most sok minden összegyűlt, amit mindenképpen le akartam írni.


Köszönöm, ha elolvastad.