Ezután volt egy kis zene, amire megmozgatták az ovisokat, persze az én lányomat gránáttal sem lehetett volna lerobbantani a székről, tovább színezett. Ez van. Ezek után kézműveskedtek egy kicsit, hazavihető képet készítettek falapra. Jó ötlet volt, gyors, egyszerű, látványos.
Mikor ez is kész volt, elvitték a tanítónénik a gyerekeket egy sétára az iskolában, és benézhettek a tantermekbe. Ide nem mentek a szülők, de megkérdeztem Esztit, mit látott, és annyit mondott, hogy asztalok, meg székek, meg szekrények is voltak. De nem úgy tűnt, mintha különösebben érdekesnek találta volna... Végül mindenki elment a tornaterembe, ahol akadálypályákat állítottak össze, amin minden ovis végigmehetett párszor.
Na, ezt Eszti nagyon élvezte. Utána még elköszönt az igazgató, és meg lehetett nézni a könyvtárat. Már sokszor el akartam vinni Esztit az itteni könyvtárba, de soha nem jutottunk el oda. Így most az iskolai könyvtár volt Esztike első könyvtárélménye. Tetszett neki, főleg, hogy van benne egy sarok, ahol nagy babzsákok vannak lerakva a földre. A barátnőjével, Emesével, meg egy másik kisfiúval az oviból rögtön rá is találtak erre a helyre, és ott bohóckodtak, míg mi szülők beszélgettünk.
Beszéltem az igazgatónővel is, és nem mondta, hogy lehetetlen lenne nekünk bekerülni a suliba, szerinte nyugodtan próbálkozzak meg vele, mert olyan nagyon sokkal nincsenek többen a körzeti gyerekek a felvételi létszámnál, és mindig van olyan, aki mégis ég egy évet oviban marad, vagy mégis más suliba megy. Nagyon kedves volt, és segítőkész, úgyhogy pozitív élményekkel jöttem el onnan. Igaz, most már igazából nem tudom eldönteni, hogy mit szeretnék jobban, hogy Eszti közel járjon az ovihoz, vagy hogy ének-zeneibe járjon. Jaj, de nehéz!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése