Betegségek

Így február vége felé hozzánk is bekopogtattak a betegségek. Ez a legfőbb oka, hogy sokáig távol voltam. Először Peti kezdte 18-án, amikor délutánra hirtelen belázasodott. Aztán el is kezdett folyni az orra később, és a láza egy hétig nem is igazán ment le. Annyira be volt dugulva szegénykém nózija, hogy hiába képes már kifújni, mégis a porszívó segítségét kellett igénybe venni, mert féltünk, hogy bent marad aminek nem kéne. Így is már elkezdte fájlalni a fülét. Közben hétfőn (20-án) éjjel Dani is belázasodott, és aztán neki is folyt az orra. Szintén nem nagyon tudtuk levinni a lázát huzamosabb ideig. Végül szerdán vittem el őket dokihoz. Egyrészt azért, hogy nézzen már rájuk, másrészt mert Petinek meg úgyis mennie kellett, hogy kapjon az oviba igazolást. A mi dokink nem rendelt, mert beteg volt (ma tudtam meg, hogy szegény kitörte csúnyán a bokáját), így mentünk a helyettes dokihoz. Sokan voltak, de szerencsére gyorsan pörögtek a dolgok, nem kellett fél óránál többet várni. Kaptak a fiúk egy halom gyógyszert, bár szerencsémre ugyanazokat kellett szedniük, úgyhogy nem volt túl bonyolult a dolog. Végül Peti szombatra (25-ére) lett annyira jól, hogy már elmehetett aznap a húgom és a férje névnapját megünnepelni. Dani sajnos még mindig lázas volt péntek éjjel, szombat reggelre még hőemelkedése volt, úgyhogy nem mertük elvinni, nehogy az unokaöcsém is beteg legyen. Így otthon maradtam vele. Nagyon sajnáltam, mert a kisebbik húgom hazajött pár napra Athénból, és jó lett volna vele talizni, de nekem is elkezdett kaparni a torkom, így Istvánnal úgy döntöttünk, inkább én maradjak itthon. Aztán drága férjecske a végén csak áthívta a kishúgomat hozzánk, hogy tudjunk pár szót váltani, és ez így nagyon jó volt. Végül Dani hétfőre (27-ére) lett teljesen láztalan, bár az orra még mindig folyik. Azt vártam, hogy Eszti vajon mikor csatlakozik, de mindez idő alatt, egyáltalán semmi baja nem volt. Helyette érdekes módon én jöttem. Bár elég fura bajaim vannak, számomra teljesen összefüggéstelen dolgok. Először is vasárnap este elkezdett fájni a derekam. Gondoltam, kicsit megemeltem magam, ahogy mostanában sokszor cipelem Danit. Viszont hétfőn mire az oviból reggel hazaértem, olyannyira fájt, hogy csak négykézláb tudtam vánszorogni, mert különben megőrültem a fájdalomtól. Nem találtam sem az övet, amit anno erre kaptam, amikor Esztinél volt ugyanez, sem valami krémet, amivel esetleg bekenhetném. Végül bevettem egy Algopyrint, és ültem egész délelőtt a kanapén, a derekam alá két plédet csavarva. Szerencsére a gyógyszer gyorsan hatott, így végül azért mégis végigbírtam a napot, és el tudtam látni Danit (mert persze a férjem éppen aznap volt nappalos, úgyhogy egyedül voltam egész nap). Délutánra még azért fájdogált, de már nem kellett több gyógyszer rá, mert elviselhető volt. Csakhogy mire István hazaért, addigra teljesen levert voltam, irtózatosan fájt a torkom, csúnyán köhögtem, bedugult az orrom, és este 10-re sikerült 38.1-es lázat produkálnom, ami nálam igen ritka, nem vagyok lázas típus. Az egésznek a szépséghibája, hogy férjecske sem nagyon tudott segíteni, mert ő is hőemelkedéssel jött haza a munkából. Még jó, hogy addigra a gyerekek ár aludtak... Csakhogy a szülőségből nem tud kiírni az orvos, így nem is nagyon tudtam sajnálkozni magamon. Petit másnap reggel pszichológushoz kellett vinni, aztán egész nap otthon volt. Még szerencse, hogy a két fiú alszik ebéd után, így kivételesen én is tudtam 2 órát aludni. István azért valamivel jobban volt, így el tudott menni Esztiért az oviba, de azért neki is jó volt egy nagy alvás. Szerencsére szerda estére már jobban voltam (biztos sokat jelentett a 2 óra alvás, meg hogy rendes kislány módjára pár napig 10 körül lefeküdtem aludni), így el tudtam menni a Dunakeszi Nagycsaládos Közgyűlésre, míg István vigyázott a gyerekekre. A köhögésem ugyan megmaradt, de más bajom nem volt. Tegnap viszont nagyon elkezdett fájni a fülem, ami nálam szintén nagyon szokatlan dolog. Pedig fújtam rendesen az orromat. Reménykedtem, hogy ez is elmúlik, mint a többi dolog, ami meg is történt, csakhogy a fájdalom mintha ráhúzódott volna a fogamra, vagy állkapcsomra. Most ott tartok, hogy semmi bajom azon kívül, hogy nem tudom normálisan kinyitni a szám, mert annyira fáj bal oldalt az arcom. Látszik, hogy be is van dagadva, mint amikor az embernek be van gyulladva a foga. De nekem nem a fogam fáj, inkább a szám belülről. Elég rossz, és még a fájdalomcsillapító sem hat rá. Már reggel meginfráztam egyszer, több bögre kamilla teát is megittam, de nem nagyon akar múlni.

A gyerekek már nagyon jól vannak, István még pihenget itthon, még nem teljesen százas az ő egészsége sem, én meg szenvedek. Ez van. De majd csak elmúlik, remélem. Mindenesetre az élet nem áll meg, Esztivel ma jelenésük van a Fazekas Általános iskolában az Iskolára Kacsingató rendezvényen. Kíváncsi leszek, milyen, bár valószínűleg úgysem veszik fel ide. De ezt már azt hiszem taglaltam itt [http://majamami.blogspot.com/2012/02/2012-februar-7.html]. Azért megnézzük, mert hátha vannak még csodák. De már belenyugodtam abba, hogy úgyis az lesz, amit Isten akar, és ő képes megtenni, hogy bekerüljön ide, ha ez az akarata. Ha pedig nem, akkor elfogadom azt, amit ő ad, és azzal próbálunk majd boldogulni.

No, megyek még egyszer meginfrázom az arcomat, hátha segít.

Szép napot mindenkinek!