Így február vége felé hozzánk is bekopogtattak a betegségek. Ez a legfőbb oka, hogy sokáig távol voltam. Először Peti kezdte 18-án, amikor délutánra hirtelen belázasodott. Aztán el is kezdett folyni az orra később, és a láza egy hétig nem is igazán ment le. Annyira be volt dugulva szegénykém nózija, hogy hiába képes már kifújni, mégis a porszívó segítségét kellett igénybe venni, mert féltünk, hogy bent marad aminek nem kéne. Így is már elkezdte fájlalni a fülét. Közben hétfőn (20-án) éjjel Dani is belázasodott, és aztán neki is folyt az orra. Szintén nem nagyon tudtuk levinni a lázát huzamosabb ideig. Végül szerdán vittem el őket dokihoz. Egyrészt azért, hogy nézzen már rájuk, másrészt mert Petinek meg úgyis mennie kellett, hogy kapjon az oviba igazolást. A mi dokink nem rendelt, mert beteg volt (ma tudtam meg, hogy szegény kitörte csúnyán a bokáját), így mentünk a helyettes dokihoz. Sokan voltak, de szerencsére gyorsan pörögtek a dolgok, nem kellett fél óránál többet várni. Kaptak a fiúk egy halom gyógyszert, bár szerencsémre ugyanazokat kellett szedniük, úgyhogy nem volt túl bonyolult a dolog. Végül Peti szombatra (25-ére) lett annyira jól, hogy már elmehetett aznap a húgom és a férje névnapját megünnepelni. Dani sajnos még mindig lázas volt péntek éjjel, szombat reggelre még hőemelkedése volt, úgyhogy nem mertük elvinni, nehogy az unokaöcsém is beteg legyen. Így otthon maradtam vele. Nagyon sajnáltam, mert a kisebbik húgom hazajött pár napra Athénból, és jó lett volna vele talizni, de nekem is elkezdett kaparni a torkom, így Istvánnal úgy döntöttünk, inkább én maradjak itthon. Aztán drága férjecske a végén csak áthívta a kishúgomat hozzánk, hogy tudjunk pár szót váltani, és ez így nagyon jó volt. Végül Dani hétfőre (27-ére) lett teljesen láztalan, bár az orra még mindig folyik. Azt vártam, hogy Eszti vajon mikor csatlakozik, de mindez idő alatt, egyáltalán semmi baja nem volt. Helyette érdekes módon én jöttem. Bár elég fura bajaim vannak, számomra teljesen összefüggéstelen dolgok. Először is vasárnap este elkezdett fájni a derekam. Gondoltam, kicsit megemeltem magam, ahogy mostanában sokszor cipelem Danit. Viszont hétfőn mire az oviból reggel hazaértem, olyannyira fájt, hogy csak négykézláb tudtam vánszorogni, mert különben megőrültem a fájdalomtól. Nem találtam sem az övet, amit anno erre kaptam, amikor Esztinél volt ugyanez, sem valami krémet, amivel esetleg bekenhetném. Végül bevettem egy Algopyrint, és ültem egész délelőtt a kanapén, a derekam alá két plédet csavarva. Szerencsére a gyógyszer gyorsan hatott, így végül azért mégis végigbírtam a napot, és el tudtam látni Danit (mert persze a férjem éppen aznap volt nappalos, úgyhogy egyedül voltam egész nap). Délutánra még azért fájdogált, de már nem kellett több gyógyszer rá, mert elviselhető volt. Csakhogy mire István hazaért, addigra teljesen levert voltam, irtózatosan fájt a torkom, csúnyán köhögtem, bedugult az orrom, és este 10-re sikerült 38.1-es lázat produkálnom, ami nálam igen ritka, nem vagyok lázas típus. Az egésznek a szépséghibája, hogy férjecske sem nagyon tudott segíteni, mert ő is hőemelkedéssel jött haza a munkából. Még jó, hogy addigra a gyerekek ár aludtak... Csakhogy a szülőségből nem tud kiírni az orvos, így nem is nagyon tudtam sajnálkozni magamon. Petit másnap reggel pszichológushoz kellett vinni, aztán egész nap otthon volt. Még szerencse, hogy a két fiú alszik ebéd után, így kivételesen én is tudtam 2 órát aludni. István azért valamivel jobban volt, így el tudott menni Esztiért az oviba, de azért neki is jó volt egy nagy alvás. Szerencsére szerda estére már jobban voltam (biztos sokat jelentett a 2 óra alvás, meg hogy rendes kislány módjára pár napig 10 körül lefeküdtem aludni), így el tudtam menni a Dunakeszi Nagycsaládos Közgyűlésre, míg István vigyázott a gyerekekre. A köhögésem ugyan megmaradt, de más bajom nem volt. Tegnap viszont nagyon elkezdett fájni a fülem, ami nálam szintén nagyon szokatlan dolog. Pedig fújtam rendesen az orromat. Reménykedtem, hogy ez is elmúlik, mint a többi dolog, ami meg is történt, csakhogy a fájdalom mintha ráhúzódott volna a fogamra, vagy állkapcsomra. Most ott tartok, hogy semmi bajom azon kívül, hogy nem tudom normálisan kinyitni a szám, mert annyira fáj bal oldalt az arcom. Látszik, hogy be is van dagadva, mint amikor az embernek be van gyulladva a foga. De nekem nem a fogam fáj, inkább a szám belülről. Elég rossz, és még a fájdalomcsillapító sem hat rá. Már reggel meginfráztam egyszer, több bögre kamilla teát is megittam, de nem nagyon akar múlni.
A gyerekek már nagyon jól vannak, István még pihenget itthon, még nem teljesen százas az ő egészsége sem, én meg szenvedek. Ez van. De majd csak elmúlik, remélem. Mindenesetre az élet nem áll meg, Esztivel ma jelenésük van a Fazekas Általános iskolában az Iskolára Kacsingató rendezvényen. Kíváncsi leszek, milyen, bár valószínűleg úgysem veszik fel ide. De ezt már azt hiszem taglaltam itt [http://majamami.blogspot.com/2012/02/2012-februar-7.html]. Azért megnézzük, mert hátha vannak még csodák. De már belenyugodtam abba, hogy úgyis az lesz, amit Isten akar, és ő képes megtenni, hogy bekerüljön ide, ha ez az akarata. Ha pedig nem, akkor elfogadom azt, amit ő ad, és azzal próbálunk majd boldogulni.
No, megyek még egyszer meginfrázom az arcomat, hátha segít.
Szép napot mindenkinek!
2012. március 2., péntek
2012. február 17., péntek
Itt a farsang, áll a bál...
A héten túlestünk az ovis farsangon. Mindkettőn. Igen, mivel ugyebár a két nagyobb két külön csoportba jár, ezért kétszer farsangoltunk. Petinél kedden, Esztinél csütörtökön. Még szerencse, hogy mindkét csoportban külön megbeszéltük a szülőin, hogy minél egyszerűbben oldjuk meg a jelmezeket.
Petinek csak a múlt héten tudtuk meg, hogy ezen a héten lesz a farsang, és kicsit későn kezdtünk el gondolkodni. Persze ő szokás szerint igen sok fázison átment, míg végül az űrlény mellett kötött ki. Itt volt egy kis vita, hogy az űrlény zöld-e, vagy ezüstös fémes teste van (na mit gondoltok, melyik álláspontot képviselte Peti?), de aztán egyetértésre jutottunk. Aztán utolsó este Peti kitalálta, hogy nem elég neki egy szimpla álarc, hiszen egy űrlénynek űrlény sisakja van, és azt nekem azonnal le kéne gyártani. Hogy is mondjam, meg voltam lőve. Még vacsora alatt is azon törtem az agyam, hogy hogyan is legyen szegény gyermeknek űrlény sisakja (még le is rajzolta, hogy mire gondol, nehogy félreértés legyen...), amikor drága férjem a segítségemre sietett. Na, nem sisakot gyártott, hanem kb. 5 perc alatt meggyőzte a gyereket, hogy a legjobb lenne, ha szakácsnak öltözne. Nem is értem, hogy sikerült neki, de nem kellett Petivel egyáltalán vitázni ezen. Ahogy kimondta az apja, szinte azonnal felderült az arca, és közölte, hogy jó. Jaaa, ha én ezt tudom, hogy ilyen egyszerű... Dehát Papa, az Papa. Ha ő mond valamit, az tuti jó móka. Szakács sapkánk volt (karácsonyra vettem neki, mert mindig Esztiét irigyelte el, amit apjuk Párizsból hozott neki, amikor Peti még gondolatban sem létezett), kötényt is kerítettünk (Eszti kölcsönadta az övét, mert gyerekméretben csak az volt), és már kész is volt a szakács jelmez. Nadrág jó volt a benti, és gyorsan előszedtem egy fehér pólót, hogy azért mégis. Már csak egy fekete arcfestő krétára volt szükség (a húgomtól kapott kezdő arcfestő készletben ez is volt), és egyszerű de nagyszerű szakácsunk megszületett, és remekül érezte magát a farsangon.
Eszti már hetekkel ezelőtt tudta, hogy nyuszi lesz, és ettől az ötlettől nem is tágított egy percre sem. Már készítettek az oviban nyuszi álarcot (amit végül nem vettek fel a gyerekek, de nagyon cuki lett), a nyuszifül is az oviban készült el, sőt farkincát is készítettek az óvónénik, de én arról nem tudtam, így otthon én is készítettem egyet, és végül Eszti úgy döntött, hogy azt veszi fel, mert azt én csináltam. Nagyon megmelengette a szívemet... A jelmez nagyon egyszerű volt, egy fehér harisnya és egy fehér póló. Az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy azért mégse egy szál harisnyában mászkáljon a gyerek, hozzátettük a rózsaszín rövidnaciját, az színben úgyis illik hozzá. Erre tettem fel a fehér pompom farkincát egy biztosítótűvel. Újra előkerült az arcfesték kréta, és kész is volt a nyuszika.
Mindkét farsang olyan volt, hogy a szülők is bent lehettek, így persze ott is voltam, de így Danit is vinni kellett. És ha már ott volt, miért nem élvezhette volna ki élete első farsangját jelmezben? Így ő lett a csiga-biga, ami még Peti a bölcsiben volt. Igaz, az akkor varrt nadrág még nagy lenne Danira, de az összecsavart pokróc csigaház ismét két perc alatt elkészült, barna body és barna kantáros nadrág, és már kész is a csiga. Csápos szemeket most nem csináltam, mint anno Petinél, mert Dani úgyis leszedte volna fél perc alatt a fejéről, de így is tökéletesen működött a dolog, mindenki a csodájára járt. Bár be kell vallanom, hogy az összetekert pokróc ötlet nem tőlem származik, hanem valahonnan a netről, de sajnos már nem tudom, honnan. A lényege, hogy egy pokrócot jó szorosan összetekerek palacsinta-szerűen (Petinek pont van egy vajszínű, ami tökéletes erre a célra). A hengert feltekerem csigaház formára, majd egy biztosítótűvel rögzítem (nem varrtam, mert a pokrócot utána még szeretném használni). Aztán a két oldalára megint egy-egy biztosítótű, ebbe van beleakasztva egy-egy nagy befőttes gumi (azt hiszem, hívják postás guminak is, vagy valami hasonló). Ezzel akasztom a vállra a csigaházat. Ennyi. Mondjuk meg voltam győződve, hogy Dani egy perc alatt megelégeli, de tévedtem. Simán elmászkált vele mindkét alkalommal egész délelőtt, abszolút nem zavarta semmiben. Íme ahogy autózik, és ahogy az én csigabigám szépen elmélázva eszegeti az almát:
Szép napot!
Petinek csak a múlt héten tudtuk meg, hogy ezen a héten lesz a farsang, és kicsit későn kezdtünk el gondolkodni. Persze ő szokás szerint igen sok fázison átment, míg végül az űrlény mellett kötött ki. Itt volt egy kis vita, hogy az űrlény zöld-e, vagy ezüstös fémes teste van (na mit gondoltok, melyik álláspontot képviselte Peti?), de aztán egyetértésre jutottunk. Aztán utolsó este Peti kitalálta, hogy nem elég neki egy szimpla álarc, hiszen egy űrlénynek űrlény sisakja van, és azt nekem azonnal le kéne gyártani. Hogy is mondjam, meg voltam lőve. Még vacsora alatt is azon törtem az agyam, hogy hogyan is legyen szegény gyermeknek űrlény sisakja (még le is rajzolta, hogy mire gondol, nehogy félreértés legyen...), amikor drága férjem a segítségemre sietett. Na, nem sisakot gyártott, hanem kb. 5 perc alatt meggyőzte a gyereket, hogy a legjobb lenne, ha szakácsnak öltözne. Nem is értem, hogy sikerült neki, de nem kellett Petivel egyáltalán vitázni ezen. Ahogy kimondta az apja, szinte azonnal felderült az arca, és közölte, hogy jó. Jaaa, ha én ezt tudom, hogy ilyen egyszerű... Dehát Papa, az Papa. Ha ő mond valamit, az tuti jó móka. Szakács sapkánk volt (karácsonyra vettem neki, mert mindig Esztiét irigyelte el, amit apjuk Párizsból hozott neki, amikor Peti még gondolatban sem létezett), kötényt is kerítettünk (Eszti kölcsönadta az övét, mert gyerekméretben csak az volt), és már kész is volt a szakács jelmez. Nadrág jó volt a benti, és gyorsan előszedtem egy fehér pólót, hogy azért mégis. Már csak egy fekete arcfestő krétára volt szükség (a húgomtól kapott kezdő arcfestő készletben ez is volt), és egyszerű de nagyszerű szakácsunk megszületett, és remekül érezte magát a farsangon.
Eszti már hetekkel ezelőtt tudta, hogy nyuszi lesz, és ettől az ötlettől nem is tágított egy percre sem. Már készítettek az oviban nyuszi álarcot (amit végül nem vettek fel a gyerekek, de nagyon cuki lett), a nyuszifül is az oviban készült el, sőt farkincát is készítettek az óvónénik, de én arról nem tudtam, így otthon én is készítettem egyet, és végül Eszti úgy döntött, hogy azt veszi fel, mert azt én csináltam. Nagyon megmelengette a szívemet... A jelmez nagyon egyszerű volt, egy fehér harisnya és egy fehér póló. Az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy azért mégse egy szál harisnyában mászkáljon a gyerek, hozzátettük a rózsaszín rövidnaciját, az színben úgyis illik hozzá. Erre tettem fel a fehér pompom farkincát egy biztosítótűvel. Újra előkerült az arcfesték kréta, és kész is volt a nyuszika.
Mindkét farsang olyan volt, hogy a szülők is bent lehettek, így persze ott is voltam, de így Danit is vinni kellett. És ha már ott volt, miért nem élvezhette volna ki élete első farsangját jelmezben? Így ő lett a csiga-biga, ami még Peti a bölcsiben volt. Igaz, az akkor varrt nadrág még nagy lenne Danira, de az összecsavart pokróc csigaház ismét két perc alatt elkészült, barna body és barna kantáros nadrág, és már kész is a csiga. Csápos szemeket most nem csináltam, mint anno Petinél, mert Dani úgyis leszedte volna fél perc alatt a fejéről, de így is tökéletesen működött a dolog, mindenki a csodájára járt. Bár be kell vallanom, hogy az összetekert pokróc ötlet nem tőlem származik, hanem valahonnan a netről, de sajnos már nem tudom, honnan. A lényege, hogy egy pokrócot jó szorosan összetekerek palacsinta-szerűen (Petinek pont van egy vajszínű, ami tökéletes erre a célra). A hengert feltekerem csigaház formára, majd egy biztosítótűvel rögzítem (nem varrtam, mert a pokrócot utána még szeretném használni). Aztán a két oldalára megint egy-egy biztosítótű, ebbe van beleakasztva egy-egy nagy befőttes gumi (azt hiszem, hívják postás guminak is, vagy valami hasonló). Ezzel akasztom a vállra a csigaházat. Ennyi. Mondjuk meg voltam győződve, hogy Dani egy perc alatt megelégeli, de tévedtem. Simán elmászkált vele mindkét alkalommal egész délelőtt, abszolút nem zavarta semmiben. Íme ahogy autózik, és ahogy az én csigabigám szépen elmélázva eszegeti az almát:
Szép napot!
2012. február 15., szerda
Szavazz a kedvenc receptedre és nyerj!
A Delimano egy kerámiabevonatú edénycsalád. Talán láttátok már a hirdetést az egyik tv-s vásárlási blokkban. Engem a férjem szülinapo,ra lepett meg két serpenyővel, és teljesen odavagyok értük. de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Delimano meghirdetett egy játékot az oldalán, melyben receptekre lehet szavazni, ezáltal pontokat gyűjteni, végül nyerni. Ha érdekel, és szívesen beszállnál a játékba, vagy csak kíváncsi vagy, mások milyen recepteket írtak (egyébként azt hiszem lehet receptet is beküldeni, és azzal is nyerni), szóval ha kíváncsivá tettelek, akkor kattints az alábbi linkre, és szavazz!
Delimano Ínyenc játék
Jó játékot!
Delimano Ínyenc játék
Jó játékot!
Dani jár!
Február 10-én Dani végérvényesen belépett a kétlábon közlekedő élőlények sorába. Február 2-án kezdett el kapaszkodás nélkül felállni és jópár másodpercig állva maradni. Ezzel elvolt pár napot, meg tologatta a babakocsit. Aztán egyszercsak lépett egyet, majd ismét pár nap múlva, talán 8-án vagy 9-én ment fél métert.
Végül 10-én egyszercsak elindult, és valami nagyon megtetszett neki, mert alig lehetett leállítani. Mivel videokameránk nincs, jobb híján a fényképezőgépemet kaptam elő, és így mégis sikerült megörökíteni a dolgot:
Végül 10-én egyszercsak elindult, és valami nagyon megtetszett neki, mert alig lehetett leállítani. Mivel videokameránk nincs, jobb híján a fényképezőgépemet kaptam elő, és így mégis sikerült megörökíteni a dolgot:
2012. február 7., kedd
2012. Február 7.
Tudom, már megint sokat hagytam ki. Meg sem próbálom behozni a lemaradást. Úgy döntöttem, hogy az aktuális dolgokat fogom leírni, és majd folyamatosan kiderül az előzmény is.
Az előző pár hónap jó sűrű volt, talán most egy kicsit csendesebb időszak következik. Bár ki tudja, mindig van valami.
Nagyon sokan kérdezik, hogy vagyunk, és többen kezdik úgy, hogy "nem írtál mostanában a blogodba". Ez nagyon jól esik, tehát vannak, akik olvasgatják, úgyhogy íme, hogy is vagyunk.
Dani:
Ezerrel mászik négykézláb, de még nem jár. Egy-két hete kezdett megállni kapaszkodás nélkül, és a kezdeti néhány pillanatos állásról mostanra odajutottunk, hogy pár másodpercig megáll, sőt a héten elkezdett úgy fölállni, hogy nem használt közbe kapaszkodót sem. Ha megfogom az egyik kezét, már eltotyog pár lépést, sőt, csütörtökön már mintha tett volna egy apró lépést is. De lehet, hogy ezt csak az én anyai szemem gondolta önálló lépésnek. A játék babakocsit, játék bevásárlókocsit simán végigtolja a nappalin, de ha valahova gyorsan akar eljutni, négykézláb megy.
Jelenleg 10 foga bújt ki. Sok mindent eszik, a tejtermékekből már csak a tejet nem próbáltuk. Nagyon szereti a zöldborsót, és a minap kipróbáltuk a halat, ami szintén nagyon ízlett neki. Az már tuti, hogy a magyaros ízeket nagyon fogja kedvelni.
Továbbra sem alussza végig az éjszakákat. Napközben általában egyszer alszik, kb. 1-2 órát délután. 4-5-szö szopizik, plusz éjszaka 2-3-szor. Elég fárasztó, de talán vége lesz egyszer ennek az időszaknak is.
Peti:
Nagyon élvezi az ovit továbbra is. Már egész nagyfiús a kinézete, de a viselkedése nem az. Szereti azt játszani, hogy kisbaba, úgy beszél, stb. Gondolom, ez Dani miatt van. Elkezdtünk vele pszichológushoz járni a Nevelési Tanácsadóba, mert tavaly januárban elkezdett kicsit dadogni, de ez nem múlt el, hanem egyre zavaróbb lett. Végül októberben beszéltem az óvónénikkel, és eldöntöttük, hogy meg kéne néznie egy pszichológusnak, hogy vajon mitől lehet. Ma volt a harmadik alkalom, és Peti nagyon élvezi. Kíváncsi leszek, a végén (4-5 alkalom után) mit fog mondani Sári néni.
Eszti:
Kész kis hölgy lett belőle. Az utóbbi hónapokban rengeteget változott, úgy érzem, ebben nagy szerepe van annak is, hogy az új oviban sok barátnője van, akik szívesen vannak vele. Egészen kinyílott, és nagyon készül az iskolára. Kicsit talán komolyodott is. Ha olyan pillanatban kapom el, akkor szívesen segít otthon. Viszont egyre többször fordul elő, hogy irtózatosan dacos. Mondok valamit, és ő "csakazértse". Ilyenkor nagyon nehéz vele.
Elkezdtünk gondolkodni az iskolakérdésen, de nem egyszerű a helyzet. Ugyanis tavaly eltolták a körzethatárokat Dunakeszin, így abba a helyzetbe kerültünk, hogy a körzeti ovi melletti iskola a Fazekas már nem a mi iskolánk. Helyette a Bárdosba tartozunk, ami viszont lent van a Fő úton, ami éppen az ellenkező irányban van az ovihoz képest. Ha oda kellene Esztinek járni, akkor vagy gyalogolhatnánk egy órát reggelente, mire Peti az oviba ér (hiszen nyilván először Esztit vinném iskolába, aztán Petit oviba), vagy megint autózni kéne. Egyik megoldás sem tetszik. Viszont nagyon sok helyről hallom, hogy körzeten kívüliként esélyünk sincs bekerülni a Fazekasba, pedig az nagyon kényelmes lenne, arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik, Eszti barátnői is odamennek. Szóval ez ügyben még futunk egy-két kört, és fogalmam sincs, hogy mi lesz. De az tuti, hogy szeptembertől iskolába kell járnia.
Én:
Jól vagyok, szeretek itthon lenni, jelenleg valahogy eszembe sem jut, hogy el kéne menni dolgozni. Rákaptam megint a horgolásra, kötésre, varrásra, és ezt nagyon élvezem. Változatosságnak pedig scrapbookozok a laptopon, igaz, ezt mostanában ritkábban teszem. Nagyon gondolkozom azon, hogy ha Dani 3 éves lesz, és nem lesz újabb gyerekünk (igen, benne van a pakliban, igaz, hogy kérdőjellel), egy időre még itthon maradnék főállású anyaként. Esetleg közben itthon korrepetálhatnék matekból, informatikából, vagy horgolhatnék, varrhatnék, és az alkotásaimat eladnám. Nem tudom, még gondolkozom rajta.
Mára ennyi talán elég is olvasnivalónak.
Szép napot mindenkinek!
Az előző pár hónap jó sűrű volt, talán most egy kicsit csendesebb időszak következik. Bár ki tudja, mindig van valami.
Nagyon sokan kérdezik, hogy vagyunk, és többen kezdik úgy, hogy "nem írtál mostanában a blogodba". Ez nagyon jól esik, tehát vannak, akik olvasgatják, úgyhogy íme, hogy is vagyunk.
Dani:
Ezerrel mászik négykézláb, de még nem jár. Egy-két hete kezdett megállni kapaszkodás nélkül, és a kezdeti néhány pillanatos állásról mostanra odajutottunk, hogy pár másodpercig megáll, sőt a héten elkezdett úgy fölállni, hogy nem használt közbe kapaszkodót sem. Ha megfogom az egyik kezét, már eltotyog pár lépést, sőt, csütörtökön már mintha tett volna egy apró lépést is. De lehet, hogy ezt csak az én anyai szemem gondolta önálló lépésnek. A játék babakocsit, játék bevásárlókocsit simán végigtolja a nappalin, de ha valahova gyorsan akar eljutni, négykézláb megy.
Jelenleg 10 foga bújt ki. Sok mindent eszik, a tejtermékekből már csak a tejet nem próbáltuk. Nagyon szereti a zöldborsót, és a minap kipróbáltuk a halat, ami szintén nagyon ízlett neki. Az már tuti, hogy a magyaros ízeket nagyon fogja kedvelni.
Továbbra sem alussza végig az éjszakákat. Napközben általában egyszer alszik, kb. 1-2 órát délután. 4-5-szö szopizik, plusz éjszaka 2-3-szor. Elég fárasztó, de talán vége lesz egyszer ennek az időszaknak is.
Peti:
Nagyon élvezi az ovit továbbra is. Már egész nagyfiús a kinézete, de a viselkedése nem az. Szereti azt játszani, hogy kisbaba, úgy beszél, stb. Gondolom, ez Dani miatt van. Elkezdtünk vele pszichológushoz járni a Nevelési Tanácsadóba, mert tavaly januárban elkezdett kicsit dadogni, de ez nem múlt el, hanem egyre zavaróbb lett. Végül októberben beszéltem az óvónénikkel, és eldöntöttük, hogy meg kéne néznie egy pszichológusnak, hogy vajon mitől lehet. Ma volt a harmadik alkalom, és Peti nagyon élvezi. Kíváncsi leszek, a végén (4-5 alkalom után) mit fog mondani Sári néni.
Eszti:
Kész kis hölgy lett belőle. Az utóbbi hónapokban rengeteget változott, úgy érzem, ebben nagy szerepe van annak is, hogy az új oviban sok barátnője van, akik szívesen vannak vele. Egészen kinyílott, és nagyon készül az iskolára. Kicsit talán komolyodott is. Ha olyan pillanatban kapom el, akkor szívesen segít otthon. Viszont egyre többször fordul elő, hogy irtózatosan dacos. Mondok valamit, és ő "csakazértse". Ilyenkor nagyon nehéz vele.
Elkezdtünk gondolkodni az iskolakérdésen, de nem egyszerű a helyzet. Ugyanis tavaly eltolták a körzethatárokat Dunakeszin, így abba a helyzetbe kerültünk, hogy a körzeti ovi melletti iskola a Fazekas már nem a mi iskolánk. Helyette a Bárdosba tartozunk, ami viszont lent van a Fő úton, ami éppen az ellenkező irányban van az ovihoz képest. Ha oda kellene Esztinek járni, akkor vagy gyalogolhatnánk egy órát reggelente, mire Peti az oviba ér (hiszen nyilván először Esztit vinném iskolába, aztán Petit oviba), vagy megint autózni kéne. Egyik megoldás sem tetszik. Viszont nagyon sok helyről hallom, hogy körzeten kívüliként esélyünk sincs bekerülni a Fazekasba, pedig az nagyon kényelmes lenne, arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik, Eszti barátnői is odamennek. Szóval ez ügyben még futunk egy-két kört, és fogalmam sincs, hogy mi lesz. De az tuti, hogy szeptembertől iskolába kell járnia.
Én:
Jól vagyok, szeretek itthon lenni, jelenleg valahogy eszembe sem jut, hogy el kéne menni dolgozni. Rákaptam megint a horgolásra, kötésre, varrásra, és ezt nagyon élvezem. Változatosságnak pedig scrapbookozok a laptopon, igaz, ezt mostanában ritkábban teszem. Nagyon gondolkozom azon, hogy ha Dani 3 éves lesz, és nem lesz újabb gyerekünk (igen, benne van a pakliban, igaz, hogy kérdőjellel), egy időre még itthon maradnék főállású anyaként. Esetleg közben itthon korrepetálhatnék matekból, informatikából, vagy horgolhatnék, varrhatnék, és az alkotásaimat eladnám. Nem tudom, még gondolkozom rajta.
Mára ennyi talán elég is olvasnivalónak.
Szép napot mindenkinek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
