Dani 6 hónapos

Napirend: Még mindig átalussza az éjszakákat, reggel 6 és 7 között szopik, ebbe belealszik, és és így még kb. 1-másfél órát ráhúz. Délelőtt 10-11 körül általában újra alszik, majd 2-fél 3 körül megint. Ha nagyon menős délutánunk van, néha még alszik délután 6 körül is fél-egy órát, aztán este a szopiba alszik bele 10 körül.

Mozgás: Mostanra hátról hasra és hasról hátra tud fordulni, igaz elég lusti, ha nem muszj, akkor inkább nem teszi az utóbbit, hanem sír, hogy én fordítsam meg. Érdekes az is, hogy ha hátra teszem le, akkor pillanatok alatt hason van (pedig régebben utált hason lenni), de ha véletlenül átfordulna hátra valamilyen okból, akkor már nem fordul újra meg, hanem sír, hogy fordítsam vissza. Szóval lustik vagyunk... Popsiját szokta felemelgetni úgy, hogy az arcát közben a földbe fúrja, de se nem áll négykézlábra, se nem kúszik még. Igaz, el tudja magát tornászni a játékért, ha nincs nagyon messz, de inkább még csak maga körül tud fordulni.
Kedvence a lábrágás, amivel kb. egy hónapja foglalatoskodik. Hordozóban, vagy pelenkázón, egyre megy. Megkaparintja a bokáját, és a lábujja már a szájában!
Erősödik a karja, háta is. Gyönyörűen kitámasztja már magát, és "repülőzni" is nagyon szeret (ez az, amikor hason fekve széttárja a karját, lábát, és felemeli a levegőbe).
Ülni még nem nagyon tud, próbáltam, hogy mennyire megy neki támaszkodva, de még nagyon billeg, úgyhogy ezt a kérdést elnapoltuk néhány héttel.
A játékok után már egy kézzel nyúl legtöbbször (jobb kézzel leginkább), nagyon lassan, megfontoltan, és ezért el is találja, amit akar. Az elengedés még nem megy tökéletesen, de azért jók vagyunk a játékok eldobálásában. Át tudja venni egyik kezéből a másikba a játékot, de nem nagyon szokta. Amit megfog, az általában rögtön a szájában landol.

Beszéd: Egy-két hete belépett az életünkbe az "ó" és az "ő" hang. Irtó édes, ahogy csücsörít egyet a szájával, és nagy komolyan közli, hogy: "hőőőőőőőőőőőő", vagy "hóóóóóóóóóó". Főleg, hogy most egy hete még a hangja is rekedt, mert összeszedtünk egy kis vírust, és köhög. Meg tudnám zabálni, hogy milyen cuki (na persze, a szörnyű anya, ahelyett, hogy aggódna a betegség miatt, még cukinak is találja a rekedt babája hangját... :-D)!

Étkezés: Sikerült idáig kizárólag szoptatni, aminek nagyon örülök. A 6 hónapos fordulót viszont almalével ünnepeltük, hiszen eljött az ideje a hozzátáplálásnak. Ha érdekel, hogyan is kezdem én ezt a dolgot, nézd meg az erről készült videónkat. (Tervezem, hogy ebből egy sorozatot csinálok, úgyhogy figyeljetek!)

Persze azért ez még csak kóstolgatás, így továbbra is az anyatejre támaszkodunk, amiből szerencsére még mindig van bőven. Mostanában szinte mindig csak egy mellből szopik, ritkán előfordul, hogy késő-délután, estefelé már kettőből.
Normál napokon 5-6 alkalommal szopik. Reggel 6 körül, aztán 9-10 körül, délután 1-2 között, aztán fél 5-5 körül, majd 7-8 körül megint éhes, és aztán az utolsó, altató szopi úgy 9-10 körül esedékes. Persze vannak napjaink, amikor ennél sokkal többet szopik, sőt, vannak olyanok is, amikor sokat alszik, és átalszik egy szopit, ilyenkor kevesebb alkalommal szopik.
3 hete elkezdtek kijönni ténylegesen is a fogai, mostanra van már 2 és fél. A két alsó metsző jött ki először. Az egyik kicsi ferdén, elég fura volt, meg is szenvedtünk vele. Ugyanis a harmadik közvetlenül mellette, illetve félig mögötte jön, kicsit rá van nőve. Még csak a fele van kint, azt hiszem, de elég furán állnak. Elgondolkodtam azon, hogy megmutatom egy gyerekfogorvosnak, de egy ismerős gyermekorvos azt mondta, hogy majd kiigazodnak. Szóval még várok egy icsit, és majd meglátjuk.

Gyarapodás: Az 5 hónapos súlyhoz képest most egész keveset hízott, csak 260 grammot, most 6880-ra mérték 2 nappal a hóforduló előtt. Utoljár 3 hónaposan mérték a hosszát, akkor 57 centi volt, most pedig 69 centit mért a védőnő!!! Nem csoda, hogy a most vásárolt 67-es bodyk csodák csodájára nem lettek nagyok!

Viselkedés: Napközben Dani továbbra is nagyon barátságos, mosolygós baba, de azért az idegenekkel már nem mindig közvetlen. Kiválasztja, hogy ki neki a szimpatikus, és az, aki ebbe a kategóriába esik, nyugodtan kézbe veheti, gügyöghet hozzá, ezerrel kapja a mosolyokat. Ha viszont valaki nem szimpatikus neki, akkor aztán rá se nézhet! Úgy ordít, hogy alig lehet lenyugtatni. Szerencsére ilyenből kevesebb van, de azért akad. A közvetlen családban viszont mindenkivel barátságos, legújabban az apjával is nagy haverságban van. Ha ő megjelenik a látótérben, le sem veszi róla a szemét, előveszi a "de cuki vagyok, ugye te is úgy gondolod?" mosolyát, és vigyorog ezerrel! A tesói meg aztán abszolút mosolyforrások. Ha őket meglátja közeledni, rögtön felragyog, és alig várja, hogy gyúrják egy kicsit. Viszont ha éhes, vagy fáradt, akkor egyelőre még én vagyok az, akinél legtöbbször megnyugszik, de anyukámnak is sikerül ez sokszor, de neki valamiféle csodás képességei vannak a babák, kisgyerekek megnyugtatása, elaltatása terén. Nemhiába lett óvónő, gondolom...
Nagyon szeret a rágókáival játszani, kedvenc játék most az elefántos rágóka, amit tőlünk kapott húsvétra.
Kezd nehéz lenni a pelenkázás, ugyanis folyton forog, mert a fölötte, mögötte levő dolgokat akarja nézni. Alig bírom fogni, általában akkor ugrik ki a pelenkából, mikor már popsikrémes az alfele, és éppen hajtanám fel a pelust. Kedves tőle, mi?

Az én állapotom: Hmmmm, inkább ne beszéljünk róla. Jól vagyok, de fáradtan. Az elmúlt két hónapban klassz pocakot szedtem fel, mivel ugyebár a lábam miatt nem tornáztam, és sajnos a nassolás nagyon megy... Most próbálok kevesebbet enni, de nem megy túl jól.

Egyéb: Dani nagyon szeret levegőn lenni. Megfigyeltük, hogy ha kitesszük babakocsiban a teraszra, teljesen jól elvan, jókat alszik, nyugodtabban játszik. Amilyen fázós volt télen, annyira melege van most folyton. A nyári melegben legszívesebben egy szál bodyba van, de legjobban meztelenkedni szeret.
A BCG oltás már csak egy kis seb, de még mindig látszik.

Nos, már mennem kell, köszi, hogy itt voltál!

"Hogy vagytok?"

Elég gyakran hallom mostanában ezt a kérdést, és rájöttem, hogy nem is olyan könnyű megválaszolni, ha rövid akarok lenni, és még igazat is akarok mondani. Ugyanis ha a sablonos "jól" választ mondom, nem igazán vagyok őszinte. Nem, nem vagyok igazán jól. Fáradt vagyok, túl sokszor vagyok ideges a gyerekekkel. A lakás szalad, lassanként nem tudok a gyerekekre tiszta ruhát adni, viszont a szennyes kifolyik a tárolóból. Jó lenne heti egyszer legalább porszívózni, takarításról már nem is beszélve. A gyerekek egészségileg jól vannak, de a nagyobbak egyre többet veszekszenek, Dani pedig nagyon "kézbebaba" lett. Ha nem veszem föl nagyon sokat sír. Nem akarom elkényeztetni, de általában akkor kezd bele leginkább, amikor egyébként is ideges vagyok, vagy necces a helyzet, és csak úgy tudom elviselni a dolgokat, ha mégis felveszem, és legalább csend van. Igen, jönnek a fogai, de ettől az információtól persze nem lesz könnyebb, csak legfeljebb tudom, hogy nem hisztiből csinálja, hanem van mire ráfogni a hangulatát. Tehát fáradt vagyok. A lábam még mindig nem jött rendbe teljesen, sokszor fáj, néha esténként alig bírok rálépni. Ezért már vagy két hónapja nem voltam baba-mama tornán. Hiányzik lelkileg is, és sajnos ezalatt az idő alatt sikerült is felszedni egy klassz kis pocakot. Van olyan nadrágom, amit büszkén vettem fel szülés után közvetlenül, hogy lám, nem is kell majd külön fogyóznom, és ezek most nem jönnek fel rám. Igen, sokat nassolok, nem bírom megállni. Persze nagyon idegesít a dolog, de gyenge az akaraterőm. Szóval közben ideges is vagyok.
Ha viszont azt mondom, hogy "rosszul", vagy "nem jól", akkor sem mondok igazat. Hiszen egészségileg jól vagyunk (azért javul a lábam, egyre ritkábbak a "rossz" napok). Úgy tűnik, új barátokat találtam a helyi anyukákban, és nagyon jól érzem magam velük. Imádom a gyerekeimet minden veszekedésükkel együtt, mert közben meg néha olyan édesen tudnak együtt játszani, és alapvetően nagyon szeretik egymást, és Danit is. Esztit felvették végre a körzeti oviba, amit már nagyon régen vártunk. Nagy vívódások árán végül úgy döntöttünk, hogy szeptemberben át is visszük. Petit ugyan nem vették fel (helyhiány miatt), úgyhogy kétfelé fognak járni, de legalább külön lesznek. Az óvó néni szerint is sokkal jobb lesz mindkettőjüknek. Peti talán lenyugszik (legalább az oviban), és Eszti is kicsit lehet önmaga. Szegénykém amikor csütörtökön elmondtam neki, hogy másik oviba fog járni, azt mondta, hogy nagyon örül, mert Peti folyton csak mellé akar ülni, és így majd lehet kicsit egyedül... Pedig már régóta nem mondogatta, hogy ennyire zavarja, hogy ott a Peti, azt hittem túl vagyunk ezen. De látszik, hogy azért benne volt, csak szegénykém már nem is panaszkodott. De lényeg, hogy örül az oviváltásnak. Kicsit féltem, hogy majd megpróbál ellenkezni, hosszú beszélgetésre készültem sok magyarázkodással, de végül egy 5 perces dumcsi volt, a kiscsaj tudomásul vette, néhányszor közölte, hogy még gondolkozik, hogy szeretné-e, aztán 10 perc múlva kijelentette, hogy nagyon örül, elkezdte mondani, hogy miért, és vége is volt. Alkalmazkodó lányom van, mi? Ami még nagyon jó, hogy azt hiszem, most már jó úton haladunk az összeszokás felé. Egyre többször van olyan pillanatom, amit én úgy hívok hogy "tökéletes pillanat". A pszichológus valószínűleg úgy hívná, hogy "flow élmény". A lényeg, hogy egyre többször van olyan, hogy úgy érzem, hogy akkor és ott pontosan ott vagyok, ahol lennem kell, azt csinálom, amit éppen tennem kell. A múltkor például hazahoztam a gyerekeket, szép idő volt, kinyitottam nekik a homokozót, Danit betettem a babakocsiba, kivételesen nyugodt volt, és nem érdekelt semmi, kiültem a teraszra, és egy tejeskávéval a kezemben csak néztem a gyerekeket, ahogy együtt játszanak minden veszekedés nélkül. Nem érdekelt, hogy mekkora rendetlenség van a lakásban, mennyit kéne mosnom, vasalnom, vacsorát kéne csinálni, stb. Csak élveztem a pillanatot. 

Néha neki merek mostanában állni kézimunkázni, varrogatni, akkor is előfordul ez az érzés. A múltkor a csajokkal gyereknapi vásárra készítgettünk játékokat. Összejöttünk az egyikük házánál, varrogattunk, készülődtünk, és közben dumáltunk, pletykálkodtunk, tanácsokat adtunk egymásnak hordozással, szoptatással, gyerekneveléssel, főzéssel kapcsolatban. Tisztára, mint régen faluhelyen a fonóban. Akkor délelőtt is ez a tökéletes pillanat érzés fogott el. Egész nap tudtam volna csinálni. Nagyon jó érzés, remélem, egyre több lesz ilyen a jövőben. Szóval ha meg ezt veszem, akkor nagyon jól vagyok. Csak fáradtan.
Hogy vagyunk tehát? Már nem mondom, hogy "jól", azt sem, hogy "rosszul". Csak annyit válaszolok röviden, hogy "fáradtan".

Amikor ilyen "tökéletes pillanat" érzés fog el, mindig eszembe jut ez a szám, amit akkor hallottam, amikor Angliában éltem au-pairként. A második családomnál szinte mindig így éreztem magam, talán ezért is olyan kellemes számomra a szövege, és a zenéje. Ahogy az ember hallgatja, szinte generálja a megfelelő hangulatot. igazán ki tud kapcsolni. Ezért szeretném veletek megosztani:

Köszi, hogy itt voltál.

Helyzetjelentés

Jó régen írtam, elnézést kérek. kicsit összecsaptak a fejem felett a dolgok, valahogy semmi olyanhoz nem jutok el, amit igazán csinálni szeretnék. De nézzük, mi is történik velünk mostanában:
Lezajlott az anyák napja oviban és itthon is. Az ovis szokás szerint elég illúzióromboló volt. Ugyanis nem szabad ünnepélyt tartani, mert ott szegény gyerekeknek szerepelniük KELL a szülők előtt, és van olyan gyerek, akinek ez lelki megrázkódtatást okozhat. Ezért a mi ovinkban úgy megy, hogy vagy reggel, amikor visszük, vagy délután, amikor értük megyünk, leültetnek a babaszobában, és a gyerek/gyerekek eléd állnak, elmondják az egy-két verset, átadják az ajándékot, és már mehetsz is. Semmi ünneplő - "ha akar anyuka, adhat rájuk", nagy körítés, és még fényképezni, vagy videózni sem tudunk, hiszen csak én vagyok ott, én meg a gyerekekre akarok figyelni. Én délután mentem értük anyuval, hogy a nagymamát is köszönthessék, kint voltak az udvaron, onnan rángatta be őket az óvónéni, és úgy, homokos ruhában köszöntöttek föl. Persze, tetszett, hiszen még Peti is gyönyörűen mondta a verset, nagyon édesek voltak, de azért szerintem meg kellene tanulniuk, hogy ezeknek a dolgoknak meg kell adni az illendő külsőt is. Nem tudom, miért nem lehet azt, hogy legyen nagy ünnepély, és csak azoknak kelljen kiállni verset mondani, akiknek ez nem gond. Akinek igen, az ne mondjon verset. Na mindegy, ezt már tavaly is hülyeségnek tartottam.

Szerencsére az otthoni anyák napja mindenért kárpótol. Idén úgy csináltuk, hogy én meghívtam mindenkit magunkhoz ebédre. Sajnos a kishúgom nem volt ott, hiszen ő most külföldön dolgozik. Itt inkább az volt a lényeg, hogy anyut köszöntsük fel mi, a lányai, és az unokái. No, itt aztán volt sok pityergés, megható pillanat. Volt anyunak vásárolt ajándék, virág, gyerekek által készített ajándék, és készítettem neki egy puncstortát, ami szerintem nagyon szépre sikerült, ahhoz képest, hogy életem első puncstortája, első vakrém rózsáim, stb. Szóval ez nagyon szép ünnep volt.

Aztán következő csütörtökön felkerekedtünk ötösben, kimentünk a reptérre, és elindultunk, hogy meglátogassuk a kishúgomat Brüsszelben. Jó kis hosszú hétvége volt, bár volt némi izgalom benne, ugyanis keddre Peti belázasodott, és egyáltalán nem volt biztos még szerda este, hogy el tudunk-e utazni. De aztán csütörtökre jól lett, és bevállaltuk az utat. Dani jól bírta az első repülőútját, de azért a hétvége alatt eléggé kifáradt a sok városnézésben, császkálásban (pedig végig kendőben volt). Felborult a napirendje, talán mostanra kezd visszaállni. Majd Brüsszelről még lehet, hogy lesz egy külön bejegyzésem. Nagy vonalakban annyit mondhatok, hogy szép-szép, de nincs benne semmi különleges, tulajdonképpen felejtős utazás. Nem feltétlenül vágyom oda vissza. Jó volt annyiban, hogy a gyerekek nagyon örültek, hogy láthatják a húgomat (na jó, én is :-D), meg jókat játszótereztünk, viszont számomra nagy csalódás volt annyiban, hogy Nyugat-európai városhoz képest, főleg, hogy elvileg ő az Unió fővárosa, iszonyúan mocskos város, nagyon udvariatlanok az emberek, és abszolút nincsenek arra berendezkedve, az ember egy szopós csecsemővel kimozdul a négy fal közül otthonról.

Az utazás utolsó napjára, azaz aznap reggel, amikor hazafelé indultunk, akkor meg Eszti lázasodott be, és hányt is, úgyhogy izgalmas utunk volt hazafelé. Szerencsére az első alkalmon kívül nem volt több hányás, csak láz, ami Esztinél ritka dolog, szinte soha nem szokott lázas lenni. Még jó, hogy Peti miatt ott volt nálunk a lázmérő, és a lázcsillapító is. Hétfőn el is vittem őket dokihoz (Petinek csak egy igazolás kellett a múlt heti betegsége miatt, mert előző héten szabin volt a doktornő), és kiderült, hogy Esztinek nagyon csúnya torokgyulladása van. Annyira, hogy rögtön antibiotikumot kapott, és szokásától eltérően a doktornéni csütörtökre vissza is rendelte, hogy még egyszer ránézhessen. Szerencsére másnap már nem volt Eszti lázas, és nem volt vele sok gond itthon. Igaz, nagyon mondogatja, hogy már menne az oviba... Ma voltunk kontrollon, és nagyon szép lett a doki szerint a torka. Még holnap reggelig tart az antibiotikum, de már teljesen jól van. El is vittük együtt Danit úszni. Dani nagyon élvezte újra a vizet, többször merült is. Esztin látszott, hogy legszívesebben bejönne a vízbe, ott sertepertélt egész óra alatt a medence mellett. Dehát nem mertem neki megengedni, meg nem tudtam volna két gyerekre figyelni. De holnap már valószínűleg megy oviba, mert nagyon vágyik, és Peti is hiányzik neki, legalábbis ezt mondja (de azért látszik, hogy nagyon jól eljátszik egyedül is, hiányzik neki ez, hiszen Peti folyton a nyakán lóg. Mellesleg Petivel ugyanez a helyzet, ugyanis kiderült, hogy most, hogy Eszti nincs oviban, kis angyalként viselkedik Peti, észre sem lehet venni, hogy ott van. Mondtam én, hogy külön csoportba kéne őket tenni, dehát hallgatott rám valaki?)

Szerdán pedig újra kézműves baba-mama klubban voltunk, ahol nemezeltünk.

Kevesen voltunk ugyan, de megbeszéltük, hogy jó lenne, ha többen lennénk, úgyhogy mindenkit szeretettel hívok én is ide Dunakeszire egy jó hangulatú kézműves klubdélelőttre minden második héten. Bővebb információt ezen az oldalon kaphatsz arról, hogy mikor és hol lesz a következő klub, sőt még általában azt is megírják, hogy mit fogunk készíteni.
Azt hiszem, most már nagyon hosszú lesz ez a bejegyzés, úgyhogy mára zárom is soraimat.

Köszönöm, hogy benéztél!

Dani sírós délutánja

Na, tegnap jó nehéz napunk, főleg délutánunk volt Danival! Egész nap bukott, vagy hányt (nála nehéz megkülönböztetni néha a kettőt), és nagyon keveset aludt. Ebéd utánra már eljutottunk odáig, hogy hiába szoptattam, csak üvöltött szegény, ahogy a torkán kifért. Végül már én is ideges voltam, hogy mi lehet vele, ő sem igazán akart szopni sem (a cicin is sírt). Próbáltam vele járkálni, de az sem segített sokat. Egyik szopival sikerült végül elaltatni, de addigra már nagyon fáradt volt, és az alvás csak 10 percig tartott, utána kezdődött a sírás újra. Mivel egyfolytában sírt, gondoltam, biztos nem tud rendesen szopni, és csak levegőt nyel. Én is ideges voltam, tehát a levegőhöz még jött az, hogy a tejcsivel szívta magába az adrenalint.Tehát úgy döntöttem, hogy egy picit várok a következő szopival, amíg megnyugszik. De hogy nyugtassam meg, ha nem cicivel? Tehát végül ismét a jó öreg cumit próbáltam meg, bár nem sok reményt fűztem hozzá, hiszen azért hagytuk abba, mert nem fogadta el legutóbb sem már. Most viszont lássatok csodát, rögtön elfogadta, és 15 perc cumizás után szépen kiköpte, és hatalmasakat gagyarászva, mosolyogva ült a hordozóban. Innentől már nem nagyon volt gond, egészen estig, amikor újrakezdte, de szerencsére nem volt olyan vészes a dolog. Lefektettem a két nagyon aludni, és utána másfél órába telt, amíg elszoptattam, elringattam Danit a hordozóba, mert nem igazán akaródzott elaludni neki. De végül sikerült. A mai nap sokkal jobb, sokat alszik, és volt egy akkora kakija, hogy megint ruhát kellett mosnom. Én tegnap a fogára gyanakodtam, mert nekem az magyarázza, hogy jóízűen szopogatta a cumit (masszírozza az ínyét), és egyébként is folyton tömi a kezét a szájába fájdalmasan, de lehet, hogy ezek szerint csak a pocija fájt? Vagy mindkettő? Eh, ezeknél a babóknál sosem tudni. Lényeg, hogy ma sokkal nyugisabb napunk van, és ebéd után szépen elaludt lent a járókában, és már kb 2-3 órája alszik békésen. Remélem, azért este is el fog rendesen aludni...

Helyzetjelentés

Pénteken végre levették a fekvőgipszet a lábamról. Nem lett végül bokarögzítőm, mivel a doktor bácsi azt mondta, hogy nem a bokám sérült, hanem lejjebb a lábam, és a bokarögzítő pont ott ér véget, ahol nekem rögzíteni kéne, és akkor viszont nem írná fel 6000 Ft-ért. Ezt szépen megköszöntem. Úgyhogy végül abban maradtunk, hogy dupla fásli, sok pihentetés (Doktor úr, három gyerek mellett???), és kaptam egy fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő kenőcsöt, amivel reggel és este kenegetni kell. Egy hét múlva kontroll. Most a fáslival tényleg jobb, csak az a baj, hogy reggelente nagyon el van gémberedve, így olyankor jobban fáj, mint amikor használom. És a pihentetés rész sem igazán megy... De majd csak meggyógyul.
A lényeg, hogy így végre szabadabb vagyok, ezért rögtön el is mentem szombaton fodrászhoz, amit már régóta tervezgettem. És igen, levágattam a hajam, sőt, ami gyerekkorom óta nem volt, fru-frut vágattam magamnak, és tetszik! Amikor kész lett, megkértem a fodrászt, hogy rögtön fényképezze le, mert tuti kihúzza a hajam a csavarást, és másnapra laposra alszom az egészet. Íme frissen felkelve a fodrász székből:

Kicsit sokkoló, nem? Főleg, hogy szörnyű nagy orrom van ezen a képen... Na mindegy, már nem így néz ki, és a felét fel is szoktam fogni, hogy ne lógjon a szemembe, úgyhogy most így nézek ki:

Azért nem olyan rossz, nem? Ez a kép egyébként Húsvét vasárnap készült, amikor kimentünk anyuék telkére Tahitótfalura, hogy ott ünnepeljük Jézus feltámadását, és persze vártuk a nyuszit is. (Apropó, nem hiányzik valakinek az életéből egy 300 négyszögöles telek a Szentendrei szigeten Tahitótfalu és Kisoroszi között félúton? Ha igen, csak szóljon, eladó!)
Van még néhány kép vasárnapról, íme:

Apukám szülinapját is ünnepeltük, természetesen én készítettem a csokitortát, bár most nem lett valami szép. Dani elég nyűgös volt, és kevés időm is volt rá, ezért nem túl kidolgozott a külső. De a belső egész finom lett. A közepe azért sárga piskóta, mert egy kicsit (teljesen) elrontottam a piskótát először, ugyanis nem is jött fel sülés közben, és el is felejtettem bele kakaóport tenni. Kidobni viszont nem akartam, így sütöttem még egy piskótát, amit félbevágtam, és a sárga piskóta lett a harmadik lap...

Danit ismét vittük úszni, aznap, amikor levették rólam a gipszet, így most nem én, hanem a férjem úszott vele, így viszont én tudtam néhány képet készíteni. Látszik, hogy élvezi a dolgot, mi?

Egyébként most először merült is a nagy medencében, és csak egy kicsit lepődött meg. Mondjuk kádúszásnál már merült, de az csak egy fürdőkád víz volt, és viszonylag régen, hiszen jópár hete már. Úgyhogy most nagyon büszke vagyok Danikára!

Végül pedig utólag ugyan, de ezzel a képpel szeretnék minden kedves olvasómnak Áldott Húsvétot kívánni!