Helyzetjelentés

Jó régen írtam, elnézést kérek. kicsit összecsaptak a fejem felett a dolgok, valahogy semmi olyanhoz nem jutok el, amit igazán csinálni szeretnék. De nézzük, mi is történik velünk mostanában:
Lezajlott az anyák napja oviban és itthon is. Az ovis szokás szerint elég illúzióromboló volt. Ugyanis nem szabad ünnepélyt tartani, mert ott szegény gyerekeknek szerepelniük KELL a szülők előtt, és van olyan gyerek, akinek ez lelki megrázkódtatást okozhat. Ezért a mi ovinkban úgy megy, hogy vagy reggel, amikor visszük, vagy délután, amikor értük megyünk, leültetnek a babaszobában, és a gyerek/gyerekek eléd állnak, elmondják az egy-két verset, átadják az ajándékot, és már mehetsz is. Semmi ünneplő - "ha akar anyuka, adhat rájuk", nagy körítés, és még fényképezni, vagy videózni sem tudunk, hiszen csak én vagyok ott, én meg a gyerekekre akarok figyelni. Én délután mentem értük anyuval, hogy a nagymamát is köszönthessék, kint voltak az udvaron, onnan rángatta be őket az óvónéni, és úgy, homokos ruhában köszöntöttek föl. Persze, tetszett, hiszen még Peti is gyönyörűen mondta a verset, nagyon édesek voltak, de azért szerintem meg kellene tanulniuk, hogy ezeknek a dolgoknak meg kell adni az illendő külsőt is. Nem tudom, miért nem lehet azt, hogy legyen nagy ünnepély, és csak azoknak kelljen kiállni verset mondani, akiknek ez nem gond. Akinek igen, az ne mondjon verset. Na mindegy, ezt már tavaly is hülyeségnek tartottam.

Szerencsére az otthoni anyák napja mindenért kárpótol. Idén úgy csináltuk, hogy én meghívtam mindenkit magunkhoz ebédre. Sajnos a kishúgom nem volt ott, hiszen ő most külföldön dolgozik. Itt inkább az volt a lényeg, hogy anyut köszöntsük fel mi, a lányai, és az unokái. No, itt aztán volt sok pityergés, megható pillanat. Volt anyunak vásárolt ajándék, virág, gyerekek által készített ajándék, és készítettem neki egy puncstortát, ami szerintem nagyon szépre sikerült, ahhoz képest, hogy életem első puncstortája, első vakrém rózsáim, stb. Szóval ez nagyon szép ünnep volt.

Aztán következő csütörtökön felkerekedtünk ötösben, kimentünk a reptérre, és elindultunk, hogy meglátogassuk a kishúgomat Brüsszelben. Jó kis hosszú hétvége volt, bár volt némi izgalom benne, ugyanis keddre Peti belázasodott, és egyáltalán nem volt biztos még szerda este, hogy el tudunk-e utazni. De aztán csütörtökre jól lett, és bevállaltuk az utat. Dani jól bírta az első repülőútját, de azért a hétvége alatt eléggé kifáradt a sok városnézésben, császkálásban (pedig végig kendőben volt). Felborult a napirendje, talán mostanra kezd visszaállni. Majd Brüsszelről még lehet, hogy lesz egy külön bejegyzésem. Nagy vonalakban annyit mondhatok, hogy szép-szép, de nincs benne semmi különleges, tulajdonképpen felejtős utazás. Nem feltétlenül vágyom oda vissza. Jó volt annyiban, hogy a gyerekek nagyon örültek, hogy láthatják a húgomat (na jó, én is :-D), meg jókat játszótereztünk, viszont számomra nagy csalódás volt annyiban, hogy Nyugat-európai városhoz képest, főleg, hogy elvileg ő az Unió fővárosa, iszonyúan mocskos város, nagyon udvariatlanok az emberek, és abszolút nincsenek arra berendezkedve, az ember egy szopós csecsemővel kimozdul a négy fal közül otthonról.

Az utazás utolsó napjára, azaz aznap reggel, amikor hazafelé indultunk, akkor meg Eszti lázasodott be, és hányt is, úgyhogy izgalmas utunk volt hazafelé. Szerencsére az első alkalmon kívül nem volt több hányás, csak láz, ami Esztinél ritka dolog, szinte soha nem szokott lázas lenni. Még jó, hogy Peti miatt ott volt nálunk a lázmérő, és a lázcsillapító is. Hétfőn el is vittem őket dokihoz (Petinek csak egy igazolás kellett a múlt heti betegsége miatt, mert előző héten szabin volt a doktornő), és kiderült, hogy Esztinek nagyon csúnya torokgyulladása van. Annyira, hogy rögtön antibiotikumot kapott, és szokásától eltérően a doktornéni csütörtökre vissza is rendelte, hogy még egyszer ránézhessen. Szerencsére másnap már nem volt Eszti lázas, és nem volt vele sok gond itthon. Igaz, nagyon mondogatja, hogy már menne az oviba... Ma voltunk kontrollon, és nagyon szép lett a doki szerint a torka. Még holnap reggelig tart az antibiotikum, de már teljesen jól van. El is vittük együtt Danit úszni. Dani nagyon élvezte újra a vizet, többször merült is. Esztin látszott, hogy legszívesebben bejönne a vízbe, ott sertepertélt egész óra alatt a medence mellett. Dehát nem mertem neki megengedni, meg nem tudtam volna két gyerekre figyelni. De holnap már valószínűleg megy oviba, mert nagyon vágyik, és Peti is hiányzik neki, legalábbis ezt mondja (de azért látszik, hogy nagyon jól eljátszik egyedül is, hiányzik neki ez, hiszen Peti folyton a nyakán lóg. Mellesleg Petivel ugyanez a helyzet, ugyanis kiderült, hogy most, hogy Eszti nincs oviban, kis angyalként viselkedik Peti, észre sem lehet venni, hogy ott van. Mondtam én, hogy külön csoportba kéne őket tenni, dehát hallgatott rám valaki?)

Szerdán pedig újra kézműves baba-mama klubban voltunk, ahol nemezeltünk.

Kevesen voltunk ugyan, de megbeszéltük, hogy jó lenne, ha többen lennénk, úgyhogy mindenkit szeretettel hívok én is ide Dunakeszire egy jó hangulatú kézműves klubdélelőttre minden második héten. Bővebb információt ezen az oldalon kaphatsz arról, hogy mikor és hol lesz a következő klub, sőt még általában azt is megírják, hogy mit fogunk készíteni.
Azt hiszem, most már nagyon hosszú lesz ez a bejegyzés, úgyhogy mára zárom is soraimat.

Köszönöm, hogy benéztél!

Dani sírós délutánja

Na, tegnap jó nehéz napunk, főleg délutánunk volt Danival! Egész nap bukott, vagy hányt (nála nehéz megkülönböztetni néha a kettőt), és nagyon keveset aludt. Ebéd utánra már eljutottunk odáig, hogy hiába szoptattam, csak üvöltött szegény, ahogy a torkán kifért. Végül már én is ideges voltam, hogy mi lehet vele, ő sem igazán akart szopni sem (a cicin is sírt). Próbáltam vele járkálni, de az sem segített sokat. Egyik szopival sikerült végül elaltatni, de addigra már nagyon fáradt volt, és az alvás csak 10 percig tartott, utána kezdődött a sírás újra. Mivel egyfolytában sírt, gondoltam, biztos nem tud rendesen szopni, és csak levegőt nyel. Én is ideges voltam, tehát a levegőhöz még jött az, hogy a tejcsivel szívta magába az adrenalint.Tehát úgy döntöttem, hogy egy picit várok a következő szopival, amíg megnyugszik. De hogy nyugtassam meg, ha nem cicivel? Tehát végül ismét a jó öreg cumit próbáltam meg, bár nem sok reményt fűztem hozzá, hiszen azért hagytuk abba, mert nem fogadta el legutóbb sem már. Most viszont lássatok csodát, rögtön elfogadta, és 15 perc cumizás után szépen kiköpte, és hatalmasakat gagyarászva, mosolyogva ült a hordozóban. Innentől már nem nagyon volt gond, egészen estig, amikor újrakezdte, de szerencsére nem volt olyan vészes a dolog. Lefektettem a két nagyon aludni, és utána másfél órába telt, amíg elszoptattam, elringattam Danit a hordozóba, mert nem igazán akaródzott elaludni neki. De végül sikerült. A mai nap sokkal jobb, sokat alszik, és volt egy akkora kakija, hogy megint ruhát kellett mosnom. Én tegnap a fogára gyanakodtam, mert nekem az magyarázza, hogy jóízűen szopogatta a cumit (masszírozza az ínyét), és egyébként is folyton tömi a kezét a szájába fájdalmasan, de lehet, hogy ezek szerint csak a pocija fájt? Vagy mindkettő? Eh, ezeknél a babóknál sosem tudni. Lényeg, hogy ma sokkal nyugisabb napunk van, és ebéd után szépen elaludt lent a járókában, és már kb 2-3 órája alszik békésen. Remélem, azért este is el fog rendesen aludni...

Helyzetjelentés

Pénteken végre levették a fekvőgipszet a lábamról. Nem lett végül bokarögzítőm, mivel a doktor bácsi azt mondta, hogy nem a bokám sérült, hanem lejjebb a lábam, és a bokarögzítő pont ott ér véget, ahol nekem rögzíteni kéne, és akkor viszont nem írná fel 6000 Ft-ért. Ezt szépen megköszöntem. Úgyhogy végül abban maradtunk, hogy dupla fásli, sok pihentetés (Doktor úr, három gyerek mellett???), és kaptam egy fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő kenőcsöt, amivel reggel és este kenegetni kell. Egy hét múlva kontroll. Most a fáslival tényleg jobb, csak az a baj, hogy reggelente nagyon el van gémberedve, így olyankor jobban fáj, mint amikor használom. És a pihentetés rész sem igazán megy... De majd csak meggyógyul.
A lényeg, hogy így végre szabadabb vagyok, ezért rögtön el is mentem szombaton fodrászhoz, amit már régóta tervezgettem. És igen, levágattam a hajam, sőt, ami gyerekkorom óta nem volt, fru-frut vágattam magamnak, és tetszik! Amikor kész lett, megkértem a fodrászt, hogy rögtön fényképezze le, mert tuti kihúzza a hajam a csavarást, és másnapra laposra alszom az egészet. Íme frissen felkelve a fodrász székből:

Kicsit sokkoló, nem? Főleg, hogy szörnyű nagy orrom van ezen a képen... Na mindegy, már nem így néz ki, és a felét fel is szoktam fogni, hogy ne lógjon a szemembe, úgyhogy most így nézek ki:

Azért nem olyan rossz, nem? Ez a kép egyébként Húsvét vasárnap készült, amikor kimentünk anyuék telkére Tahitótfalura, hogy ott ünnepeljük Jézus feltámadását, és persze vártuk a nyuszit is. (Apropó, nem hiányzik valakinek az életéből egy 300 négyszögöles telek a Szentendrei szigeten Tahitótfalu és Kisoroszi között félúton? Ha igen, csak szóljon, eladó!)
Van még néhány kép vasárnapról, íme:

Apukám szülinapját is ünnepeltük, természetesen én készítettem a csokitortát, bár most nem lett valami szép. Dani elég nyűgös volt, és kevés időm is volt rá, ezért nem túl kidolgozott a külső. De a belső egész finom lett. A közepe azért sárga piskóta, mert egy kicsit (teljesen) elrontottam a piskótát először, ugyanis nem is jött fel sülés közben, és el is felejtettem bele kakaóport tenni. Kidobni viszont nem akartam, így sütöttem még egy piskótát, amit félbevágtam, és a sárga piskóta lett a harmadik lap...

Danit ismét vittük úszni, aznap, amikor levették rólam a gipszet, így most nem én, hanem a férjem úszott vele, így viszont én tudtam néhány képet készíteni. Látszik, hogy élvezi a dolgot, mi?

Egyébként most először merült is a nagy medencében, és csak egy kicsit lepődött meg. Mondjuk kádúszásnál már merült, de az csak egy fürdőkád víz volt, és viszonylag régen, hiszen jópár hete már. Úgyhogy most nagyon büszke vagyok Danikára!

Végül pedig utólag ugyan, de ezzel a képpel szeretnék minden kedves olvasómnak Áldott Húsvétot kívánni!

4 hónapos vizsgálat

Tegnap Danit elvitte a férjem tanácsadásra. Most hosszt nem mértek, de a súlya 5920 gramm volt, tehát nagyjából 800 grammot híztunk megint. Megint volt oltás, akárcsak 3 hónaposan, kettőt kapott a két combjába. A múltkor is elég nehezen viselte, egy hétig szörcsögött, mert benáthásodott tőle, de más baja nem volt. Most szerintem rosszabbul viseli. Már tegnap is nagyon nyűgös volt, és nyugtalanul aludt egész nap. Szerintem éjjel kicsit lázas is volt, de csak reggel tudtam megmérni, akkor csak hőemelkedést mértem (38.1 popsiban, amiből levontam a 0.5-öt, így jött ki a 37.6). Nagyon nyűgös, még szopni is alig akar. Aztán elaludt, de folyton összerezzent, könnyen felébredt, és csak úgy tudott elaludni, hogy kicsit masszíroztam a pociját, és így ringattam, és szépen álomba rázódott. Aztán fél 11 körül újra felkelt, mégpedig ordítva, ami nála nem megszokott. Kicseréltem a pelusát, aztán megszoptattam, de csak az egyik mellből volt hajlandó enni, a másikból semmit, és csak sírt, üvöltött. A végén ugyanúgy nyugtattam meg, ahogy az előbb, igaz, most nem aludt bele. Utána hirtelen jó lett a hangulata, elkezdett gurgulázni, ahogy akkor szokott, amikor jól érzi magát. Most meg szopja az ujját, és szépen mindjárt elalszik, remélem. Azt hiszem, nincs túl jól.

További szép napot ebben a gyönyörű napsütésben. Bárcsak én is kimehetnék!!!

Indiában jobban tudják

Gondolta volna valaki, hogy vannak dolgok, amit, ahhoz képest, hogy úgy gondoljuk, Európában, mivel állítólag fejlettebb az orvostudomány, jobban csinálunk, mégis Indiában látunk rá igazán jó példát? Az egyik ilyen dologról, a tápszerreklámok betiltásáról írt W. Ungváry Renáta egy bejegyzést a blogjában. Végigolvastam, és úgy érzem, átlátja, hogy mi is áll a születés után kiosztott szinte már automatikus első tápszerrecept mögött. Mindenképpen úgy gondolom, érdemes elolvasni ezt a bejegyzést.